A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány nyári táborai – 2016

2016. június 8., 09:06 , 804. szám

1. Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestábor (Helyszín: Péterfalva)

A tábor időpontja: 2016. július 10–16.

Jelentkezési feltételek: Nép­tánc­cal vagy népzenével foglalkozó gyerekek jelentkezését várjuk. Szállás és étkezés a Péterfalvai Református Líceumban. A jelentkezők alsó korhatára 10 év. (10 éven aluli gyerekek csak felnőtt kíséretében vehetnek részt a táborban. Ebben az esetben az étkezés teljes költsége, valamint a helybérlet a kísérőt terheli.) Orvosi igazolás kötelező.

A tábor egy főre jutó önköltségi hozzájárulása: 100 UAH

Jelentkezési határidő: 2016. június 20.

A megpályázható helyek száma: 30

2. Természetvédelmi Természetismereti Tábor (Helyszín: Nagybereg)

A tábor időpontja: 2016. július 18–23.

Jelentkezési feltételek: A tábor Nagyberegen, a Nagyberegi Református Líceum bázisán kerül megrendezésre. Olyan tanulók jelentkezését várjuk, akik szeretik a természetet, valamint érdeklődnek a magyar néphagyományok iránt (rajzolás, festés, agyagozás). A jelentkezők alsó korhatára 10 év. Orvosi igazolás kötelező.

A tábor egy főre jutó önköltségi hozzájárulása: 100 UAH

Jelentkezési határidő: 2016. június 30.

A megpályázható helyek száma: 50

3. Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor (Helyszín: Karácsfalva)

A tábor időpontja: 2016. július 11–16.

Jelentkezési feltételek: A tábor Karácsfalván, a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum bázisán kerül megrendezésre. Elsősorban olyan tanulók jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a magyar nép története, hagyományai, illetve művészete iránt (faragás, rajzolás, festés, agyagozás). A jelentkezők alsó korhatára 10 év. Orvosi igazolás kötelező.

A tábor egy főre jutó önköltségi hozzájárulása: 100 UAH

Jelentkezési határidő: 2016. június 30.

A megpályázható helyek száma: 50

4. Abacus Matematikatábor (Helyszín: Beregszász) A tábor időpontja: 2016. augusztus 1–6.

Jelentkezési feltételek: Matematika iránt érdeklődő tanulók jelentkezését várjuk. A jelentkezők alsó korhatára: 4. osztály. Orvosi igazolás kötelező.

A tábor egy főre jutó önköltségi hozzájárulása: 100 UAH

Jelentkezési határidő: 2016. július 10.

A megpályázható helyek száma: 50

5. Keresztyén Balázs Olvasótábor (Helyszín: Beregszász)

A tábor időpontja: 2016. augusztus 15–20.

Jelentkezési feltételek: Olyan jelentkezőket várunk, akik­hez közel áll az irodalom, az olvasás, a kreatív gondolkodás. Az olvasás, a próza és líra jegyében megszervezett foglalkozásokon szövegeket értelmezünk, dolgozunk fel, dramatizálunk.

Orvosi igazolás kötelező.

A tábor egy főre jutó önköltségi hozzájárulása: 100 UAH

Jelentkezési határidő: 2016. július 30.

A megpályázható helyek száma: 50

 

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezett táborok:

1. Nagyberegi Népzenei és Néptánctábor (Helyszín: Nagybereg)

A tábor időpontja: 2016. augusztus 1–6.

Jelentkezési feltételek: A tábor Nagyberegen, a Nagyberegi Református Líceum bázisán kerül megrendezésre. A népzene és néptánc iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését várjuk. A jelentkezők alsó korhatára 10 év.

Orvosi igazolás kötelező.

A tábor egy főre jutó önköltségi hozzájárulása: 100 UAH

Jelentkezési határidő: 2016. július 10.

A megpályázható helyek száma: 30

2. Jankovics Mária Alkotótábor (Helyszín: Beregszász)

A tábor időpontja: 2016. augusztus 8–13.

Jelentkezési feltételek: Elsősorban olyan tanulók jelentkezését várjuk, akik vonzódnak a képzőművészetek, festészet, szobrászat, rajz iránt. A jelentkezők alsó korhatára 10 év. Orvosi igazolás kötelező.

A tábor egy főre jutó önköltségi hozzájárulása: 100 UAH

Jelentkezési határidő: 2016. július 20.

A megpályázható helyek száma: 40

Jelentkezni kizárólag online adatlap kitöltésével lehet a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség honlapján: www.kmpsz.uz.ua.

A táborokban a helyek száma korlátozott, a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni.

Részletes információt a KMPSZ irodájában (Beregszász, O. Kobiljanszka u. 17.) személyesen vagy a (241) 4-32-59;

2-37-47-es telefonszámokon lehet kérni munkanapokon 8.00-tól 16.00-ig.

A KMPSZ elnöksége