Nem sikerült az Eb-re való kijutás

Kézilabda

2016. június 8., 08:38 , 804. szám

A női kézilabdázás történetében ez idáig az ukrán válogatott volt azon kevés együttesek egyike – a magyarral egyetemben –, amely minden kontinensvetélkedőre kiharcolta a részvételi jogot. Most megszakadt ez a sorozat, hiszen az idei, decemberi svédországi kontinensviadalon nem lehet ott a Borisz Petrovszkij által irányított alakulat.

A sárga-kékeknek a héten még két esélyük is volt az Eb-részvétel kiharcolására, de ehhez hazai környezetben nyerni kellett volna Szerbia ellen, idegenben pedig Csehországot kellett volna legyőzni.

Az első, kijevi párharcban a végig vezető szerbek a második félidő közepén csupán három gólra hagyták felzárkózni a házigazdákat, végül 31-26-ra nyerni tudtak.

Szombaton Csehországban vendégszerepelt az ukrán együttes, és bár nem sokkal a vége előtt még két góllal vezettek a sárga mezesek, a végeredmény 31-30-as siker lett Csehország javára.

A csoportból az első Szerbia mellett a második helyen végző Csehország lehet ott az Európa-bajnokságon.

(felvégi)