Nemzeti összetartozás park és játszótér Nagybégányban

2016. június 8., 09:40 , 804. szám

Június 5-én a nemzeti összetartozás napjának méltatásával egybekötve adták át az emléknapról elnevezett nagybégányi parkot és játszóteret.

Az ünnepélyes átadót Nagy Anikó, az Ungvári Filharmónia énekesnője nyitotta meg dalával.

Ezt követően Hanka Dezső, Nagybégány polgármestere beszédében emlékeztetett a magyar kormány 2010-es törvényrendeletére, amely kimondja, hogy minden magyar közösség, tartózkodjon a világ bármely pontján, legyen állampolgára bármely országnak, része az egységes magyar nemzetnek. A polgármester elmondta, az új park felavatása a nemzeti összetartozás napján egyben új hagyományt is teremt, ugyanis terveik szerint az elkövetkezendő években mindig megemlékeznek majd eme összetartozás napjáról.

A polgármester beszélt a park létrehozásának részleteiről. Elsőként köszönetet mondott dr. Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének, parlamenti képviselőnek, akinek köszönhető az a kezdeményezés a magyar kormány felé, hogy gyűjtést szervezzenek a kárpátaljai önkormányzatok javára. Köszönetet mondott még a miskolci önkormányzatnak, amely 5 millió forinttal támogatta Nagybégányt. Az adományozott összeg nagyobb részével a magyarországi önkormányzat hozzájárult a park és játszótér, valamint egy nyári étkezőpavilon felépítéséhez és az óvodai fűtési rendszer korszerűsítéséhez. A megmaradt összeget a történelmi egyházak nagybégányi közösségei és a nagybégányi iskola kapták meg.

A polgármester köszönetet mondott még Sin Józsefnek, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete és a Beregszászi Járási Tanács elnökének a park megépítésében és az átadó lebonyolításában nyújtott segítségért, valamint Horváth Attila vállalkozónak, aki a községi tanács rendelkezésére bocsátotta azt a földterületet, ahol a park és játszótér áll. Hanka Dezső köszönetnyilvánító oklevelet nyújtott át a felsoroltaknak, illetve azoknak a személyeknek: mesterembereknek, a nagybégányi képviselő-testületnek, vállalkozóknak, akik segítettek a park megépítésében.

A beregszászi magyar konzulátus képviseletében Faragó László konzul szólt a megjelentekhez. Beszédében rávilágított, hogy a nemzeti összetartozás napja nem irányul egyik nemzet ellen sem, sőt, történelmi események tucatjai bizonyítják, a Kárpát-medencében élő népeknek közös sorsuk van, csak együtt boldogulhatnak.

Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány elnöke beszédében elmondta, hogy bár Magyarországot szétdarabolták, a nemzeti összetartozás napja egy olyan válasz erre a lépésre, amely a magyar nemzetet újra egybekovácsolja és magasba emeli. A KMKSZ alelnöke rámutatott, a nemzet fogalma nem létezik „hordozók” nélkül, a hordozók pedig a magyar nemzet közösségeit és családjait alkotó magyar emberek és azok gyermekei, akik továbbviszik majd a magyar nemzet eszméjét: „Ha körülnézünk, látva ezeket a gyermekeket, azt mondhatjuk: igen, a magyar nemzet megmaradt, él, és az Úr segítségével képes a felemelkedésre itt, a Kárpát-medencében” – fogalmazott.

Sin József beszédében elmondta, hogy a nagybégányi új park annak az új nemzetstratégiai programnak az eredménye, amely 2010 óta a magyarországi önkormányzatokkal együtt töretlenül azért dolgozik, hogy magyar nemzet megmaradjon ősi földjén. „Aki a gyermekek számára hoz létre valamit, az a jövőt építi” – vélekedett Sin József.

A továbbiakban Marosi István görögkatolikus parochus és Losák István római katolikus plébános szólt a megjelentekhez.

Az átadóünnepségen leleplezték a Pocsai Vince református tiszteletes által elkészített kopjafát, valamint a nemzeti összetartozás motívumaként szolgáló székelykaput.

A park és annak játszótere már most nagyon népszerű a szülők és a gyermekek körében. A polgármester az átadóünnepségen ígéretet tett arra, hogy igyekeznek a keretekhez mérten bővíteni és szépíteni a parkot.

rsz