A közösség az, ami megtart

Támogatás a Batári Görögkatolikus Egyházközségnek

2016. június 10., 08:32 , 805. szám

A Batári Görögkatolikus Egyházközség támogatására gyűjtött nemrégiben Budapesten egy javarészt magánszemélyekből álló baráti kör. A támogatás összegét személyesen adta át az egyházközség számára a támogatók egy csoportja június 8-án Tivadar nagyvértanú tiszteletére tartott szent liturgia keretében.

Lődár Jenő, az egyházközség parochusa ünnepi prédikációjában küzdelmeinkről szólt. Keresztényként és magyarként egyaránt érezhetjük, hogy meg kell küzdenünk azért, amit értéknek tartunk – emelte ki. A tropárban így énekelünk: „Üdvözítsd, Isten, a te népedet és áldd meg a te örökségedet!” A keleti keresztény ember mindig tudta, hogy maga és népe sikere, megmaradása Isten áldásán múlik. Kárpátaljai magyarként, magyar görögkatolikusként sem tehetünk mást, mint azt, hogy a Jóisten segítségét kérjük, hogy mindenki tehesse a maga, Jóistentől kapott feladatát. Csak így működhet jól a körülöttünk lévő világ. Kárpátaljai közösségünk is csak így fog élni, erősödni.

Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés FIDESZ-frakciójának frakcióvezető-helyettese, a gyűjtést rendező baráti társaság tagjaként emlékeztetett: az elmúlt évben a Derceni Református Egyházat támogatták, idén pedig az ökumené jegyében esett a választás a batári egyházközségre. A jó cél szolgálata érdekében jövőre is rendeznek majd hasonló gyűjtést, ezzel valósítva meg a gyakorlatban is a „Minden magyar felelős minden magyarért” elvét, mely a magyar nemzet egységének alapja. Azt kell segíteni, aki a legnagyobb bajban van, a legnagyobb baj pedig a háború és az amiatti infláció, a katonai behívóktól való rettegés most éppen Kárpátalján. Remélhetőleg lesznek még olyan kezdeményezések, amelyek a kárpátaljai magyarság támogatására irányulnak, hozzájárulva ezzel a szülőföldön való megmaradásához.

A gyűjtésen 1 022 000 forint és 100 euró gyűlt össze, melyet Gulyás Gergely adott át a vele érkezett támogatók, Kónya Imre, Lajos Tamás és Szakács Áron társaságában Lődár Jenőnek.

Gulyás Gergely az átadót követően elmondta: a baráti kör tagjainak többsége civil, akik magyarként, lehetőségeikhez mérten segíteni akarták a komoly nehézségekkel szembenéző kárpátaljaiakat. A gyűjtésre egy összejövetelen került sor, melynek teljes költségét a tagok állták, s amelyen minden résztvevőnek legalább 10 ezer forinttal kellett hozzájárulnia a gyűjtéshez. Mivel az ukrajnai helyzet valószínűleg nem lesz kedvezőbb a következő évben sem, így a jövő évi gyűjtés kedvezményezettje is egy kárpátaljai közösség lesz.

Az összeget az egyházközség a templom és a Batári Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda felújítására, korszerűsítésére fordítja. Az óvodában nagy szükség lenne a 2006 óta használatban lévő matracok cseréjére, a vizesblokk bővítésére, a sok jelentkező miatt pedig az intézmény további bővítésére is. Az egyházközségben sok a fiatal, s mint arra Lődár Jenő rávilágított: az egyházközség jövőjét a fiatalok jelentik. A tervek szerint sor kerül a templom ablakainak teljes cseréjére, a kazán és a fűtésvezetékek cseréjére. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy télen is sok gyermek legyen a templomban, hiszen, ha 1-2 hónapig kimarad a templomba járás valaki életéből, legyen az gyerek vagy felnőtt, utána már nehéz a „visszaszokás”, az ember kiesik a közösségből. Márpedig a közösség, az abban való feladatok, a saját értékek azok, amelyek itt-tartják a magyarokat Kárpátalján.

Espán Rita