Palágykomoróc gyermekei ismét ünnepeltek

2016. június 22., 09:18 , 806. szám

Immáron harmadik alkalommal tartottak nagyszerű hangulatú gyermeknapot a pa­lágy­komoróci Szivárvány játszótéren június 19-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének támogatásával.

Az eseményre közel 100 ifjú sereglett össze. A rendezvényt Andrejcsák-Tóth Anetta, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke nyitotta meg. Kiemelte, hogy az országban uralkodó nehéz helyzet ellenére is szükség van a rendezvényekre, hogy a hétköznapi monoton helyzetekből kicsit kiszakadva felszabadultan szórakozhassanak, s ezáltal közösséget alkotva erősítsék egymást.

A gyereknapon a szervezők igazi különlegességekkel várták a csemetéket. Hidi Endre, a Kárpát-medence-szerte ismert nagydobronyi keramikus impozáns tárgyainak kiállítását lehetett megtekinteni a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület támogatásának jóvoltából. A művész a lurkók számára kézműves-foglalkozást is tartott, amelyen az érdeklődők kipróbálhatták tehetségüket a korongozás világában.

A bemutatót követően a Szól a fülemüle tehetségkutató néptáncegyüttes kategóriájának 2015-ös győztese, a gejőci néptánccsoport színes műsorral örvendeztette meg a gyerekeket. Jakab István, az együttes művészeti vezetője pedig táncházat tartott az apróságoknak.

A tavalyi éven is nagy sikert aratott, és idén is nagy népszerűségnek örvendett a szirénázva villogó, nagy piros masina. A kisgejőci önkéntes tűzoltók bemutatóját minden gyermek nagy érdeklődéssel figyelte.

A nap folyamán számtalan érdekes dolog várta még az ifjakat, lehetőség volt csokoládécsokor készítésére, és különböző ügyességi vetélkedőkön lehetett részt venni. De a kézművesség színes világának ajtaja is nyitva állt az érdeklődők előtt, így fűzhettek gyöngyöt, tanulhattak különböző hajfonástechnikákat, kipróbálhatták az aszfaltfestést.

Nothelfer Gyula felajánlásával a kicsinyek egész nap kedvükre ugrálhattak a trambulinon, amit senki sem akart kihagyni. Az első 100 jelentkező ingyen jégkását kapott, ami aztán mind el is fogyott. A rendezvényre a szomszédos falvakból is érkeztek gyermekek. A vigadalmat ünnepi tortaevéssel zárták. A gyermeknapot támogatta a Kenguru Jótékonysági Alapítvány, valamint a KMKSZ Pa­lágy­komoróci Alapszervezete.

V. E.