„Ukrajna nem került közelebb Európához”

Ülésezett a KMKSZ Választmánya

2016. június 22., 10:13 , 806. szám

Huszton tartotta soros választmányi ülését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség június 18-án, ahol a Szövetség elnökének helyzetértékelését követően a Választmány tagjai megvitatták a gazdaságfejlesztési program lebonyolításának feltételeit, valamint jóváhagyták a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közötti együttműködésről szóló megállapodást.

Brenzovics László elnöki beszámolójában elmondta: Ukrajnában továbbra is nagy a bizonytalanság, mivel nem valósultak meg a 2013–2014-es forradalom célkitűzései, Ukrajna nem került közelebb Európához. Szerinte nem vált valóra Petro Porosenko államfő elnökjelöltként tett két legfontosabb ígérete sem: a béke megteremtése és az európai integráció felgyorsítása.

A magyar–ukrán kapcsolatok utóbbi két évéről a KMKSZ-elnök kifejtette: voltak, akik mondvacsinált módon konfliktusokat igyekeztek gerjeszteni Ukrajnában – elsősorban a tömegtájékoztatási eszközökben – a kárpátaljai magyarok állítólagos szeparatizmusa, elszakadási törekvései kapcsán, aminek – szavai szerint – nincs semmilyen valós alapja, már csak abból adódóan sem, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak. Sőt, Magyarország az egyik legelkötelezettebb támogatója az ukrán vízummentességnek, az ukrajnai háborús konfliktus békés rendezésének, amit az is jelez, hogy Budapest számos sebesült ukrán katona gyógykezelését vállalja, és a kelet-ukrajnai konfliktusövezetből származó gyermekek százait üdülteti – emlékeztetett. Kiemelte: Magyarország Ukrajna fejlődésében és európai integrációjában érdekelt, aminek a bizonyítéka a két ország közötti utak, határátkelőhelyek építésének, bővítésének magyar támogatása is.

Az ukrajnai folyamatokról szólva a kárpátaljai magyar politikus rámutatott: nacionalista kardcsörgetéssel, a XX. század első felében dívott, idejétmúlt ideológiák újraélesztésével nem lehet előre jutni, pláne nem egy olyan országban, mint Ukrajna, ahol a lakosság 20 százaléka nem ukrán nemzetiségű és fele orosz anyanyelvű. Ha Kijev nem rendezi a nemzetiségi kérdést, akkor ez állandó konfliktusok forrása lesz a jövőben – mondta. Úgy vélte, Európának is napirendre kell tűznie az ukrajnai nemzetiségi problémák rendezésének kérdését.

Kárpátalja és Magyarország kapcsolatát jellemezve a KMKSZ elnöke köszönetét fejezte ki Magyarországnak a kárpátaljai magyarság melletti egyértelmű kiállásáért, a magyar kormánynak és társadalomnak a sokrétű támogatásért és szolidaritásért, amit minden kárpátaljai magyar érez. Hozzáfűzte: „Köszönet illeti a kárpátaljai magyarságot is, hogy a mostani rendkívül nehéz ukrajnai körülményeket teljes nyugalommal és szervezetten vészeli át.”

Szerinte nem lett igazuk azoknak, akik azt gondolták, hogy a kárpátaljai magyarok elkezdenek menekülni szülőföldjükről. „Nem kezdtünk el menekülni, itt vagyunk, és a jelenlegi viszonyok közt igyekszünk olyan politikát folytatni, olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel biztosítani tudjuk a kárpátaljai magyarság közösségként való megmaradását” – hangsúlyozta. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány ehhez minden tőle telhető segítséget megad, így a korábbi támogatási programokon kívül a napokban történt meg annak a megállapodásnak az aláírása, amelynek keretében a kárpátaljai magyarságnak minden eddiginél nagyobb összegű magyar kormánytámogatást nyújtanak gazdaságfejlesztésre.

Brenzovics László eredményesnek mondta a tavaly őszi ukrajnai helyhatósági választásokon a különböző szintű kárpátaljai önkormányzatokba bejuttatott magyar képviselők működését, akik igyekeznek hatékonyan védeni és érvényesíteni a magyar közösség érdekeit.

Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, a megyei tanács képviselője tájékoztatta a Választmányt a megyénkben kialakult földprivatizációs botrány fejleményeiről, amellyel kapcsolatban a megyei tanács földügyekkel foglalkozó bizottsága kihelyezett ülést tartott Nagydobronyban és Száldoboson. A dobronyi fórumon lapunk tudósítja is jelen volt, melyről külön írásban tájékoztatjuk olvasóinkat.

Gulácsy Géza tájékoztatta a Választmányt a magyar kormány által meghirdetett kárpátaljai gazdaságfejlesztési program lebonyolításának részleteiről, amellyel kapcsolatos pályázatot előreláthatólag július közepén írják ki, és egy hónapig lehet majd a pályázatokat benyújtani. A program kapcsán sok kérdést vetettek fel a Választmány tagjai. A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója beszámolt az Alapítvány által kezelt programok lebonyolításának folyamatáról.

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára részletesen beszámolt a Szövetség tervezett megyei rendezvényeiről, valamint a jelenleg is zajló Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató verseny sikeréről, ahová az idén 238 gyerek jelentkezett Kárpátalja minden részéről.

Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának igazgatója informálta a Választmányt arról, hogy a magyar kormány támogatásával beindított nyelvtanfolyamokra 2064 ukrán anyanyelvű személy jelentkezett, 40 településen és 50 helyszínen, összesen 140 csoportban oktatják a magyart mint idegen nyelvet. Időközben a 2064 jelentkezőből többen lemorzsolódtak, jelenleg 1920 személy tanulja a magyar nyelvet a november 30-ig tartó program keretében. Ugyanakkor újabb és újabb településekről érkezik megkeresés, ahol ugyancsak magyarul szeretnének tanulni az ukrán anyanyelvű lakosok.

A KMKSZ Választmánya egyhangúlag jóváhagyta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség által ajánlott, a KMKSZ által megszövegezett együttműködési megállapodást, amely értelmében olyan közös minimumprogramot dolgoz ki és fogad el a két magyar társadalmi szervezet és annak politikai pártjai, amely tárgyalási alapként szolgál a külső politikai erőkkel történő megállapodások megkötésekor. A megállapodásban a felek vállalják továbbá, hogy együttműködnek a különböző szintű önkormányzati testületekben, közös fellépéssel segítik elő a kárpátaljai magyarság érdekében megfogalmazott törekvéseiket, összehangolják nemzeti ünnepeink méltatásával kapcsolatos tevékenységüket stb.

Az ülés végén Kozma József, a KMKSZ Huszti Alapszervezetének elnöke házigazdaként tájékoztatta a huszti magyar közösség helyzetéről a KMKSZ Választmányát, majd Müller Anna, a huszti magyar iskola végzős diákja szavalta el Juhász Gyula Trianon című versét.

A KMKSZ választmányi gyűlését követően megtartották a „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párt tisztújító közgyűlését, ahol a párt elnökévé Brenzovics Lászlót, alelnökeivé pedig Gulácsy Gézát és Barta Józsefet választották.

A választmány tagjai végül megtekintették Huszt református erődtemplomát Józan Lajos református lelkész vezetésével, majd részt vettek a romos huszti vár bejáratánál Kölcsey Ferenc tiszteletére állított emléktábla ünnepélyes felavatásán.

Badó Zsolt/mti