„Hiszünk abban, hogy a kárpátaljai magyarság előtt biztató jövő áll”

2016. június 29., 09:37 , 807. szám

148 diák kapott oklevelet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévzáró, diplomaosztó ünnepségén június 24-én.

A rendezvény kezdetén Rákóczi korabeli viseletekbe öltözött főiskolai hallgatók vitték be a történelmi és nemzeti zászlókat az ünnepségnek hagyományosan helyet adó beregszászi református templomba.

Elsőként Maksai Attila, a Beregszászi Református Egyházközség lelkésze, főiskolai lelkipásztor köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd a jelenlévők elénekelték nemzeti himnuszunkat, a főiskola kamarakórusa pedig a főiskola himnuszát, a Rákóczi Ferenc bús éneke című kuruckori ének 1., 3. és 5. versszakát.

Köszöntötték a meghívott vendégeket, valamint a főiskola vezetőit, majd Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora beszédében elsőként az intézmény veszteségeiről emlékezett meg, hisz ebben a tanévben távozott az élők sorából Szikura József korábbi rektor, Barkáts Jenő egykori rektorhelyettes, Kiss István, az intézmény első ügyvezető igazgatója, és öt éve annak, hogy nincs közöttünk Soós Kálmán, a főiskola első rektora. A rektor asszony az elmúlt tanévet értékelve elmondta: „Az idei, második félévben ukrajnai rendszerben akkreditált képzésben 712 nappali és levelező tagozatos hallgató tanult. 301-en vettek részt Ukrajnában nem akkreditált képzésben, így összesen 1013 hallgatója volt intézményünknek. A mai napon 148 végzős kap BSc és SSc oklevelet, közülük négy hallgatónk egyidejűleg két szakon is diplomát kap.” A rektor asszony beszámolt az intézményben a magyar állam támogatásával zajló látványos fejlődésről: felépült a belső udvarban az átrium, amely a főiskola nagyszerű közösségi terévé vált. Emellett új termeket kapott több tanszék, kémiai laborral, állattani szaktanteremmel és értékes ásványgyűjteménnyel gazdagodott az intézmény. Jelentős fejlesztést hajtottak végre a főiskola informatikai központjában, valamint a 106 800 dokumentumból álló könyvtárában is. Gratulált Csernicskó István főiskolai tanárnak, a Hodinka Intézet igazgatójának, aki 2016-ban Magyar Nyelvőr díjban részesült, Karmacsi Zoltánnak, aki az ELTE-n megvédte doktori disszertációját, valamint Molnár D. Erzsébetnek és Szakál Imrének, akik a Debreceni Egyetemen szereztek PhD-fokozatot. A rektor asszony hosszasan sorolta a tanszékek, valamint más főiskolai intézmények által szervezett konferenciákat, rendezvényeket, a tanárok és diákok büszkeségre okot adó tudományos eredményeit, az újonnan akkreditált képzéseket, majd beszélt az anyaországi intézményekkel kötött megállapodásokról és közös kutatási programokról.

A jelenlévőket köszöntve Potápi Árpád János, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkára kijelentette: „A magyar kormány és a magyar társadalom a kárpátaljai magyar közösség mellett áll, ez a közösség, ahogyan eddig is, ezután is számíthat Magyarország támogatására.” Az államtitkár szerint: a főiskola létrehozásakor az volt az alapvető cél, hogy a magyar diákok helyben, anyanyelvükön kapjanak minőségi tudást. Az évek során azonban az intézmény a magyar szellemi, tudományos élet központjává vált. Ma a főiskola nemcsak a kárpátaljai magyarság anyanyelvű felsőoktatásában játszik kiemelkedő szerepet, de vállalja a magyarság kultúrájának az ápolását – tette hozzá. Az ukrajnai helyzetre utalva Potápi Árpád János emlékeztetett: a főiskola indulásakor nem gondolták, hogy a kárpátaljai magyarságnak olyan megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, mint a két éve zajló kelet-ukrajnai konfliktus. Nem hitték, hogy egyszer attól kell tartani, hogy a magyarság megmaradása kerül veszélybe Kárpátalján. A helyzet súlyosságát azonban idejében felmérték. A kárpátaljai magyarságért összefogtak az anyaországi önkormányzatok, az egyházak, a magyar közösségek a Kárpát-medencében, a társadalmi szervezetek és a politikai pártok – tette hozzá. A magyar kormány új programokat indított a kárpátaljai magyar intézményrendszer fenntartásáért – mondta a politikus. A tavalyi pályázati rendszerhez hasonlóan idén is magyar kormánytámogatást kapnak a pedagógusok, lelkészek, hitoktatók, egészségügyi dolgozók, támogatják az óvodai gyermekétkeztetést. „Hiszünk abban, hogy a kárpátaljai magyarság előtt biztató jövő áll, ezt bizonyítja, hogy nemrégiben a főiskola falai között írták alá a kárpátaljai magyarság szülőföldön való megmaradását elősegítő gazdaságfejlesztési programot” – hangsúlyozta Potápi Árpád János.

Az államtitkár fontosnak mondta, hogy nemcsak a kárpátaljai magyarság megsegítése a cél, hanem a kárpátaljai ukránoké, ruszinoké és más nemzetiségű lakosoké is. Szerinte minden segítség hiábavaló lett volna, ha nem lettek volna a kárpátaljai magyarságnak olyan elkötelezett tagjai, akik nem hagyták magukra a közösséget.

A végzős hallgatók nevében a magyar szakos Mónus Dóra mondott köszönetet mindazoknak, akik mellettük álltak diákéveik alatt. Ezt követően sor került a végzősök fogadalomtételére, melynek szövegét Lacz Gábor földrajz szakos hallgató olvasta fel, majd Orosz Ildikó rektor és Brenzovics László, a KMTF Jótékonysági Alapítvány elnöke átadták a főiskola végzős diákjainak a diplomákat, amelyek idén a törvények változásának megfelelően az ukrán és angol nyelvű diplomán túl egy magyar nyelvű, az államival azonos szövegű oklevéllel is kiegészültek.

Az ukrán állam által akkreditált szakok végzősei után átvehették okleveleiket a beregszászi főiskolán a Sárospataki Református Teológiai Akadémia katekéta- és lelkipásztori munkatárs képzésében részt vett hallgatók. A tizenhárom frissdiplomást Füsti-Molnár Szilveszter, a teológiai akadémia rektora köszöntötte, majd Rácsok Gabriella rektorhelyettes bejelentette, hogy a végzősök közül kitűnő szakdolgozatáért és záróvizsgájáért három hallgatót – Szabó Évát, Túri Ágnest és Túri Lászlót – a Sárospataki Teológiai Akadémia pénzjutalomban részesít. Végül Pásztor Gyula akadémiai lelkipásztor előtt a diplomás katekéták és lelkipásztori munkatársak egyházi szolgálatra indulva fogadalmat tettek, hogy elkötelezik magukat Istennek, az egyháznak és a nemzetnek.

A „Gaudeamus igitur...” kezdetű diákdal eléneklése után Brenzovics László parlamenti képviselő, a főiskola jótékonysági alapítványának, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek az elnöke mondott köszöntőbeszédet, hangsúlyozva: a frissdiplomások nehéz időszakban hagyják el a főiskolát és lépnek ki az életbe, hiszen Ukrajnában továbbra is dúl a háború, amely a Rákóczi-főiskolán végzettek közül is szedett áldozatot, és folytatódik a rendkívül mély gazdasági válság. „Az ember azonban nem tudja megválasztani, hogy milyen korban szülessen, így nekünk most közösen kell fenntartanunk a közösségünket.”

Az ünnepség zárásaként Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke kérte Isten áldását a főiskola végzőseire, és a jelenlévők elénekelték a Szózatot.

Badó Zsolt/mti