A hitben való megmaradás nemzetünk oltalma

2016. július 13., 10:17 , 809. szám

Július 6-án adták át a beregszászi járási Jánosiban az Oltalom görögkatolikus óvodát.

Az óvodát Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke szentelte fel. Jelen volt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki köszöntőjében hangsúlyozta: az anyaország kormánya mindig ott áll majd azok mellett, akik a nehézségek ellenére Kárpátalján, szülőföldjükön akarnak maradni. A megmaradásban pedig különösen fontos, és egyre fontosabb szerepük van az egyházaknak, a hitünkben való megmaradás a magyarság jövőjének egyik záloga. Az ünnepségen részt vett Petruska István, a Beregszászi Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Markó József, Jánosi testvértelepülése, Göd polgármestere és ötfős küldöttsége, Barta István, Jánosi polgármestere, Demkó Ferenc, az egyházmegye beregszászi magyar esperesi kerületének esperese, több görögkatolikus áldozópap is. Az óvodások műsorral köszöntötték a vendégeket.

Az intézmény története több mint fél évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza. Az épület görögkatolikus kántortanítói lakás volt, melyet 1947-ben az oroszok elvettek és óvodává alakítottak. 2004-ben nyílt lehetőség arra, hogy visszaigényeljék, s ezzel a lehetőséggel a község görögkatolikus parochusa, Egressy Miklós atya élt is. A helyi polgármesteri hivatal és egyházközség abban állapodott meg, hogy az épület megmaradhat óvodának, ám a polgármesteri hivatalnak kell gondoskodnia állapotának fenntartásáról. 2010-ben az óvoda ezen épülete fölöslegessé vált, és 6 évig üresen állt, mellette viszont, másik épületben továbbra is működött a településen óvoda. 2015-ben viszont már nem volt elég minden gyerek befogadására, ezért Egressy Miklós az anyaország segítségét kérte az épület rendbehozatalához. A munkálatok ez év februárja és májusa között zajlottak. Csak a falak és az alap maradt a helyén. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 8,6 millió forintos támogatásából teljes felújításra és tetőcserére került sor. Nagyon rossz állapotban volt viszont a konyha és a fűtési rendszer is. Ennek megoldásában Göd Város Önkormányzata segített. Az épületet az európai uniós szabványoknak megfelelően rendezték be. Minden 10 gyermekre jut egy gyerekwc, van zuhanyozórész, öltöző, a csoportszoba és a hálórész egy nagy, egybenyíló helyiségben van, ágyak helyett pedig összehajtható fektetőkön alszanak a gyerkőcök. Ez utóbbi Kisvárda Önkormányzatának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhető, az óvodai székeket, asztalokat pedig a Dorcas Segélyszervezet biztosította. Az óvoda 25 gyermek befogadására alkalmas. Jelenleg 21 növendékkel foglalkoznak falain belül, de a létszám hamarosan betelik.

Az intézmény fenntartásáról a helyi községi tanács gondoskodik, a görögkatolikus egyházközség pedig az oktatási-nevelési tevékenységben vesz részt. Rendszeresen kerül sor hittanfoglalkozásokra, megtanítják a gyerekeket keresztény köszönésekre, s a Bibliával is megismerkedhetnek.

Espán Rita