Juliális – KMKSZ módra

A körhintáktól a zenei együttesekig

2016. július 20., 10:18 , 810. szám
A Tiszaújlaki Művészeti Iskola fellépői

Az égbeszökő rezsiköltségekkel, élelmiszer-, gyógyszer- és egyéb árakkal, az áremelésekkel lépést nem tartó fizetésekkel és nyugdíjakkal, inflációval, kátyútenger-utakkal, a városokban grasszáló kóbor kutyákkal, romladozó műemlékekkel fémjelzett ukrán valóságban óriási szükség van olyan rendezvényekre, melyeken a résztvevők legalább egy időre kiugorhatnak a mókuskerékből, és elfelejthetik, hogy milyen „álom-államban” kénytelenek élni. A KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezete pedig július 17-én egy ilyen rendezvénnyel örvendeztette meg – idén immár a negyedik évben – a nagyközség lakóit.

Az Esze Tamás kurucainak rajtaütéséről elhíresült hajdani Sóház mögötti park ezen a napon szinte gyermek- vagy falunapot idézett. A gyerkőcök ugyanis – amennyire az apukák, anyukák pénztárcája engedte – felhőtlen örömmel ugrálhattak a trambulinon, csúszkálhattak a légvár csúszdáján, vagy kipróbálhatták ügyességüket a játék-horgásztónál, igyekezve kihalászni a műanyag halacskákat. Emellett lovat, gépkocsit, hattyút, krokodilt, nyuszit formázó figurákra ülve élvezhették a kisebbik körhinta keringését, vagy éppen boldogan sikonghattak, amint a nagyobbik körhinta – gyorsabb fokozatra kapcsolva – alaposan megpörgette őket. De volt itt fel-le mozgó többszemélyes hajó is, melynek utasai – gyermekek és felnőttek – megtapasztalhatták, milyen érzés lehet felfutni egy hullámhegyre és lesüllyedni egy hullámvölgybe. A bátrabb (és idősebb) gyerekek pedig próbára tehették tűrőképességüket, elhelyezkedve a Szaltó nevű gép üléseiben, mely nevéhez méltóan, többször is megbukfenceztette a vállalkozó kedvű gyerekeket. És persze a vattacukor sem maradhatott el. Igaz, a szerkentyűket üzemeltető vállalkozók is próbára tették a pénztárcákat, például 30 hrivnyába került hárompercnyi hajókázás, és ugyanennyibe a nagyobbik körhinta használata…

Közben a park másik részén a felnőttek tartalmas kikapcsolódásáról gondoskodtak az egymás után fellépő zenei együttesek, szólózenészek és -énekesek. Elsőként a Tiszaújlaki Művészeti Iskola tanárai és diákjai léptek a nagyérdemű elé. Az iskola zenekarának előadásában felcsendült a Schindler listája c. film filmzenéje. A közönség ütemes tapssal jutalmazta a rábaközi táncot lejtő tanulókat. Hatalmas tapsot kapott a Pancsoló kislány c. örökzöld slágert előadó Csűri Vanda, a művészeti iskola legfiatalabb, mindössze nyolcéves növendéke. Elgyönyörködhettünk a Bartók Béla Tehetségkutató Versenyt megnyerő Kovács Gábor hegedűjátékában, aki tiszta hangokat csalva elő hangszeréből, játszott el egy részletet a Love story c. film zenéjéből, majd szép játékkal adta elő a Monti csárdást. Kiszelovics Dominika a Hej, Dunáról fúj a szél… kezdetű népdallal, a tanárok együttese a Cherbourgi esernyők c. romantikus film gyönyörű filmzenéjével, Brahms Magyar táncok c., hasonlóan szépséges művével, valamint a Hajlik a rózsafa kezdetű népdallal örvendeztette meg a közönséget. Az iskola diáklányai egy modern tánc mellett jó adag egzotikumot is „becsempésztek” a műsorba, szárikba (hagyományos indiai női ruhákba) öltözötten adva elő egy indiai táncot. A fertősalmási Bíró Kalina, A Kárpátok ezüst hangja c. vetélkedő győztese pedig – aki a Tiszaújlaki Művészeti Iskolában hegedűt, a nagypaládiban pedig éneket tanul – tisztán csengő hangon énekelte el a Honfoglalás c. film csodálatos betétdalát. És jó volt látni, hogy a közönség több tagja is vele együtt énekelt, s akadt, akinek eközben teljesen átszellemült az arca.

A művészeti iskola fellépését a Beregszászi Dixieland Band zenekar ragyogó előadása követte, melynek során magas művészi fokon játszották el az Improvízió, a Just a closer Walk, a Gigolo, a Yes Sir, a Tiger tanz c. számokat, a Nagypapa-polkát, a Minek a szőke énnekem… kezdetű népdal, valamint egy Brahms-mű modern feldolgozását. A közönséget pedig teljesen magával ragadta a zenekar vérpezsdítő játéka, olyannyira, hogy nemcsak tapssal hálálták meg a kitűnő előadást, hanem többen táncra is perdültek, köztük Bencze Rudolf, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke is (méghozzá igencsak ügyesen)… Végül, de messze nem utol­só­sor­ban pedig fellépett egy frissen alakult tiszaújlaki zenekar, Virág Csaba Együttese, melynek előadása után utcabál zárta le a felhőtlen kikapcsolódást nyújtó juliálist.

Lajos Mihály