Mit tehetnek azok, akiknek nem sikerült a független tesztvizsgájuk?

2016. július 20., 10:25 , 810. szám

Idén, akárcsak az elmúlt években, az ukrajnai egyetemi és főiskolai jelentkezések első számú feltétele a független tesztközpontokban tett sikeres vizsga. Mit tehetnek azok, akiknek nem sikerült a szükséges tárgyból a megfelelő eredményt elérniük? A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ebben az évben is kínál alternatívát.

Már évek óta sikeresen működnek a főiskolán magyarországi felsőoktatási intézményekkel közösen szervezett képzések. Az oktatás heti rendszerességgel zajlik, a képzést sikeresen elvégzők a magyarországi felsőoktatási intézmény oklevele mellett a főiskola által Ukrajnában nem akkreditált szakok esetében kiállított oklevelét is megszerezhetik. A képzéseknek nem előfeltétele a független tesztközpontban teljesített vizsga, jelentkezni érettségi bizonyítvány birtokában lehet.

Az idei évben tovább szélesedett ez a típusú képzési kínálat. A már klasszikusnak számító szakok mellett, mint a Nyíregyházi Egyetemmel közösen indított gazdálkodási és menedzsment szak, vagy a gödöllői Szent István Egyetemmel közösen szervezett kertészmérnök és állattenyésztő mérnök szak, valamint a Sárospataki Református Teológiai Akadmémia református katekéta szakja, idén első alkalommal kerül meghirdetésre a görögkatolikus katekéta szak a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolával együttműködve.

Aki a fenti szakok közül nem talál érdeklődési körének megfelelőt, azok számára hasznos lehet a Rákóczi-főiskola által indított nappali tagozatos előkészítő tanfolyam. A képzés kifejezetten azok számára indul, akik jövőre újra meg szeretnék próbálni letenni a független tesztvizsgát. 2016. augusztus 31-ig a következő tantárgyakból lehet jelentkezni az előkészítő tanfolyamra: ukrán nyelv és irodalom, Ukrajna története, angol nyelv, matematika, biológia, földrajz, kémia, magyar nyelv és irodalom.

Mind az Ukrajnában nem akkreditált szakokra, mind pedig az előkészítő tanfolyamokra a jelentkezési kérelmet a főiskola Felvételi Irodájában lehet benyújtani Beregszászban, a Kossuth tér 6. szám alatti épületben. A felvételi eljárással kapcsolatban bővebb információt a www.kmf.uz.ua honlapon, valamint a 2-43-43-as telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.