Előtérben a legidőszerűbb kérdések

XV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia

2016. július 27., 08:52 , 811. szám

Tizenötödik alkalommal szervezte meg Kölcsey-pedagógusakadémiáját a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ).

A pedagógusakadémia első turnusában az ének-, zene-, néptánc- és kézműves-, illetve a magyarságismereti és az angol­tanárok továbbképzésére került sor.

Az ének-, zene-, néptánc- és kézműves-továbbképzésre Pál Katalin vezetésével július 10–17. között Tiszapéterfalván került sor. Ezen szekcióban összesen 60 fő vett részt. Ők kórus- és hangképzés-, illetve kézműves-foglalkozáson vettek részt, valamint gyermekjátékokat, népdalokat, néptáncot, népi hangszert tanultak. A képzés minden estéjét közös táncház zárta a XXI. Tiszapéterfalvai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor résztvevőivel.

A magyarságismereti képzést magyart, történelmet és művészettörténetet oktató tanárok részére szervezte a KMPSZ július 11–16. között Beregszászban. A képzésen összesen 17 történelem és magyar szakos tanár vett részt, melynek tematikáját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanárai, Gerendely Béla (történelem) és Tóth Jenő (magyar) állította össze.

A képzés dr. Orosz Ildikó, a főiskola rektorának A magyar nyelvű oktatás helyzete c. előadásával vette kezdetét.

A történészek mindennap 4 előadást hallgattak meg, többek között a pedagógusi önismeret, a protokoll, a művészettörténet tanítási stratégiái kapcsán, szólt előadás a kárpátaljai magyarság helyzetéről az elmúlt évtizedekben és napjainkban, más történelmi témájú előadások pedig érintették a tatárjárás, a kiegyezés és Báthory István korát is.

„A magyar szakos tanárok továbbképzésén a legaktuálisabb problémákkal foglalkoztunk” – informált Tóth Jenő. A pedagógusok behatóbban is tanulmányozták a 12. helyesírási szabályzatot. Ukrajna a közeljövőben belép majd a szövegértésen alapuló PISA-rendszerbe, az erre vonatkozó szövegértési feladatokat dr. Csernicskó István főiskolai tanár ismertette. Dr. Kötél Emőke magyarországi előadó különböző adatbázisok kezeléséről tartott előadást, melyekkel célirányosabban, gyorsabban találhatunk keresési eredményt. Ezek mellett elhangzott előadás Örkény Istvánról és a XX. századi prózairodalomról, a nyelvjárásszigetekről, ezen belül is a kárpátaljai palóc nyelvjárásszigetekről (a Munkácsi járásban Beregrákos és Kajdanó, az Ungvári járásban pedig Dobrony) beszélt Tóth Péter kutató; hallhattak értekezést a résztvevők szövegemlékeinkről és legrégibb nyelvemlékünkről, a Halotti beszéd és könyörgésről.

A magyar szakos tanárok továbbképzésére idén Danczi Annamária irodalomtörténész személyében Magyarországról is volt jelentkező.

A képzés részét képezte a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor, ismertebb nevén a jurtatábor felkeresése, ahol Kész Barnabás történész tartott élő történelemórát a résztvevők számára.

Az angol nyelv szakos tanárok továbbképzésén 9 tanár vett részt. Lizák Katalin főiskolai tanár, a képzés koordinátora tájékoztatott: Az idei képzés sajátossága, hogy az előadók az egész hét folyamán tréningek által próbálták bemutatni és gyakorlatban alkalmazni a nyelvoktatás legújabb eredményeit, melyek gyarapítják és elmélyítik a korábbi ismereteket, s eredményesen építhetők be a mindennapi tanítási-tanulási gyakorlatba.

Az előadók között voltak főiskolai tanárok és vendégelőadók is.

A pedagógusakadémia második turnusában zajlott a magyar mint idegen nyelv tanítása továbbképzés, illetve az óvodapedagógusok, tanítók, zenepedagógusok, matematika szakos tanárok továbbképzése. A képzések Beregszászban, a Rákóczi-főiskola bázisán zajlottak július 18. és 23. között, s a megnyitót követően dr. Orosz Ildikó előadásával vették kezdetüket.

A magyar mint idegen nyelv tanítása képzést most második alkalommal sikerült megszervezni – informált a képzés vezetője, Pápai Ilona, a Beregszászi 5. Számú Középiskola tanára. Az elmúlt évben túlnyomó részben magyar szakos tanárok vettek részt a képzésen, idén viszont ukrán, fizika, kémia és torna szakos tanár is volt a résztvevők között. A 19 résztvevőnek dr. Maróti Orsolya (Károli Gáspár Református Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem) és dr. H. Tóth István (Károly Egyetem Filozófiai Fakultása, Prága) tartott elméleti és gyakorlati foglalkozásokat, melyek keretében többféle irányvonal mentén vizsgálták, hogyan lehet és hogyan kell jól tanítani idegen nyelvként a magyart gyerekeknek és felnőtteknek. Maróti Orsolya a magyar idegen nyelvként történő tanításának elméleti és gyakorlati tudnivalóit feszegette előadásaiban, érintve a tanulást gátló és segítő tényezőket is. H. Tóth István többek között a számonkérési, értékelési alkalmakról és azok követelményeiről beszélt, foglalkozásai során pedig az ábécével történő alapozás, a szókincsbővítés tudnivalóin túl adott témakörök (enni- és innivalók, én és a családom, sütés-főzés stb.) tanítását is vázolta.

A zenepedagógusok képzését idén is Kepics Andzselika zenetanár szervezte meg. A képzés 16 résztvevőjének két szakember vezetett foglalkozást: Sebestyén János (Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác) és Buda Ádám énekmondó (Lakitelek). Sebestyén Jánossal főként kórusművekkel és azok feldolgozásával foglalatoskodtak. Hangképzéssel, karvezetéssel, a zenetörténeti korok stílusjegyeinek áttekintésével telt a hét. Buda Ádám historikus hangszerek, koboz, tekerőlant, reneszánsz lant, arab lant és különböző stílusú furulyák felhasználásával tartott régizenei előadásokat. A zenepedagógusok képzését közös koncert zárta, melyen Händel- és Mozart-műveken túl népdalok, hajdútánc, moldvai katonadal és tánczene is felcsendült, s a résztvevők bemutatták, hogyan bánnak a hét folyamán megismert hangszerekkel.

A minden évben nagy érdeklődésnek örvendő matematikatanárok továbbképzésén az algoritmikus, a rekurzív és a kombinatorikus gondolkodásról hangzottak el előadások magyarországi, helyi és egy londoni előadótól – tájékoztatott Kulin Judit, a képzés koordinátora. A 20 részt vevő tanár az előadókkal közösen próbált választ találni arra a kérdésre, hogyan is lehetne javítani Kárpátalján a matematika oktatásának szintjén.

Az óvodapedagógiai képzésre idén 21-en jelentkeztek. Gabóda Éva, a beregszászi főiskola tanára főszervezőként idén leginkább az anyanyelvre és a mentálhigiénére fektetett hangsúlyt. Konkolyi Sándor villamosmérnök, Konkolyiné Aczél Marianna programozó és Both Ildikó marketing-manager a DIOO fejlesztőprogramot (óvodai program nagycsoportosok számára, mely az óvodai nevelés 8 fő területére összpontosít; az e célra kifejlesztett gép érintőképernyős felületén a gyerekek különböző feladatokat oldanak meg, melyet a gép eltárol, s az eredményekről információt küld az óvónőnek, aki ezáltal biztos képet kap arról, milyen területeken szorul fejlesztésre a gyermek; informál az iskolaérettségi mutatókról is) mutatta be. Külhonban elsőként Kárpátalján került bemutatásra a program, s a közeljövőben remélhetőleg az óvodákba is eljut majd. Szakértők előadásában az anyanyelvi nevelés fázisairól, mentálhigiénéről, projektpedagógiáról, a roma és nem roma családok nevelési sajátosságairól, régi és mai nevelési stílusokról okulhattak a résztvevők. Mindegyik előadás interaktívan zajlott, az óvónők maguk is kipróbálták az előadók által bemutatott módszereket, gyakorlatokat.

A tanítói továbbképzésen 12 fő vett részt. Katkó Évától, a tanfolyam szakfelelősétől megtudtam: az idei képzés a cselekedve tanulás mottója jegyében zajlott. A pedagógust helyezték előtérbe: hogyan lehet pedagógusként megújulni, új erőt vinni a munkába. Foglalkoztak élménypedagógiával, projektpedagógiával, volt kreativitás-fejlesztés, gyógypedagógia, iskolai erőszakmegelőzés, szó volt a stressz és a kiégés kezeléséről a pedagógusi pályán, az olvasástanítás menetéről, fejlesztési lehetőségekről, a tanulási nehézségek leküzdéséről is. A tanítók végigcsinálták mindazokat a frissen tanult feladatokat, amelyeket a gyerekkel kipróbálhatnak az oktatói-nevelői munka során. Részt vettek a DIOO bemutatásán is.

A Nagyberegi Tájházban pedig a népművészetnek az oktató-nevelő munkában nyújtott lehetőségeinek felhasználásával ismerkedtek.

A II. turnus résztvevői július 20-án a Sodró Együttes által vezetett táncházon is részt vettek.

A képzés oklevélátadóval zárult.

em