Közel háromezer kárpátaljai gyermek nyara lett/lesz szebb

2016. július 27., 08:55, 811. szám

Közel 3000 kárpátaljai gyermek táborozik idén Zamárdiban, Zánkán, az erdélyi Ivóban és Hajdúszoboszlón különböző felajánlásoknak köszönhetően, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával több mint 2000 kárpátaljai diák és az őket kísérő pedagógusok tölthetnek el hét napot és hat éjszakát a Balaton-parti Zánkán. Ide elsősorban azok a 8–14 éves gyerekek jelentkezhettek, akik magyar nyelvű iskolába járnak, jó eredményeket értek el a KMPSZ vetélkedőin, illetve korábban nem voltak még a program keretében Zánkán. Az összesen tíz turnusból álló táboroztatás utolsó két turnusára olyan gyerekeket várnak, akik nem magyar tannyelvű osztályba járnak, de az iskolában idegen nyelvként vagy esetleg vasárnapi iskolában tanulják a magyart. A Zánkán töltött hét strandolással, íjászkodással, vízi versenyekkel, színházi előadással, különböző vetélkedőkkel, tábori olimpiával és kézművességgel telik. Mindegyik turnus résztvevői ellátogatnak az Országházba is.

Zamárdiba július 11–24. között 160 fiatal és 16 kísérő tanár utazott az Összefogás a Jövőért Alapítvány meghívására, a KMPSZ és Szabó Richárd tiszaroffi lelkész koordinálásával. A Zamárdiban töltött napok programjában balatoni fürdőzés, különböző sportjátékok (foci, tollaslabda, pingpong), kerékpártúra, a Tihanyi Apátság megtekintése szerepelt.

Az Erzsébet-program keretén belül az erdélyi Ivóba (Hargita megye) 145 gyerkőc jut el. Olyan 14–16 éves fiatalok, akik kiemelkedő eredményeket értek el a KMPSZ tantárgyi vetélkedőin vagy a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó programjában. Ivóban tábori olimpia, fürdőzés, mesetotó, furfangos vetélkedők, kirándulás, Egy perc és nyersz, éjszakai akadályverseny várta a kárpátaljai látogatókat, illetve vadasparkba és a Hargita-csúcsra kirándultak.

Mindezeken túl Hajdúszoboszló és Nagyhegyes önkormányzata jóvoltából további 25 gyerek tölt majd’ egy hetet Hajdúszoboszlón július 25 és augusztus 1. között.

em