Abacus – tizenkilencedszer

2016. augusztus 10., 08:56 , 813. szám

Augusztus 1. és 6. között újra lehetőségük nyílt vidékünk fiatal matematikakedvelőinek, hogy bővítsék a számok tudományában eddig megszerzett ismereteiket. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) 19. alkalommal szervezte meg az Abacus matematikatábort Kárpátalja általános és középiskolásai számára.

Idén 48 tanuló vett részt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott táborban. Számukra Veres Erika, Bátyi András (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete), Kulin Júlia (doktorandusz, Szegedi Egyetem), Román István  (Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola), Kucsinka Katalin és Kudlotyák Csaba (Rákóczi-főiskola) tartott előadást a diákok által írt szintfelmérő eredményeinek függvényében négy csoportra osztva. A kisebbeknek szóló foglalkozások főként a matematikai játékokról szóltak: stratégiai játékokkal foglalkoztak, a titkosírásba és a kódfejtésbe is belekóstolhattak. A nagyobbak is hasonló témákról hallhattak, korosztályonként egyre inkább elmélyülve az ismeretekben. „Köretként” némi algebrai átalakítás szolgált. A tábor és az előadások célja, hogy a diákok olyan, a matematikától elválaszthatatlan dolgokkal is megismerkedjenek, amelyeket az ukrajnai matematikai tanterv nem tartalmaz, a magyarországi emelt szintű érettséginél azonban már visszaköszönnek.

A tanulók ismeretterjesztő előadásokon is részt vettek. Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője az '56-os forradalomról tartott előadást, Gönczy Sándor főiskolai tanár az intézmény ásványtárát mutatta be. Kulin Júlia két este táncházat vezetett, s természetesen sportolni, társasjátékozni, tábla- és kártyajátékokat kipróbálni is volt lehetőség. Mindezek mellett pedig a kendereskei kilátóhoz, a Vereckei-hágóra és a Vereckei-szoroshoz is ellátogattak a résztvevők Badó Margit, a Nagydobronyi Református Líceum történelemtanára kalauzolásával.

A tábort a szokásoknak megfelelően vetélkedő zárta, melynek keretében a főiskola 4. évfolyamos matematika szakos hallgatói szervezésével a tábor témáihoz kötődő kvízkérdéseket kellett megválaszolni, az agytorna mellett pedig mozgásos játékok is a záróest programját képezték.

A tábor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

em