Kosztrinón készül a Kárpáti

Kézilabda

2016. augusztus 10., 07:59 , 813. szám

Napi két edzéssel, kemény fizikai munkával folytatja a felkészülést az új bajnoki idényre az Ungvári Kárpáti női kézilabdacsapata.

A Borisz Petrovszkij vezetőedző által irányított, és a nyáron játékosállományát illetően jelentősen meggyengült ukrán ezüstérmes együttes a Kárpátokban, Kosztrinón gyűjt erőt a 2016–2017-es bajnoki idényre és európai kupaszereplésre. A csapat még az elutazás előtt Ungváron, a Junyiszty Sportcsarnokban edzőmérkőzésen találkozott a szlovák Bemeka Eperjes gárdájával és 37-28 arányú győzelmet aratott. Az első játékrészt követően már 23-7-re vezettek a hazaiak, akik soraiban elsősorban a már korábban is alapembereknek számító Jana Hotra, Irina Kompaniec és Hanna Lezinszka játszott eredményesen.

A fordulást követően feljavultak a vendégek, Petrovszkij mester pedig elsősorban a fiataloknak szavazott bizalmat. Így fordulhatott elő, hogy a második játékrészt az eperjesi csapat 21-14-re megnyerte. Végeredményben azonban a Kárpáti 9 góllal jobb volt az ellenfelénél.

A szeptember 2-i bajnoki rajtot megelőzően – amikor az ungváriak az Ekonomuniverszitet Ternopil otthonában kezdik meg szereplésüket – augusztus 25-én, Lembergben kerül megrendezésre a Szuperkupáért kiírt mérkőzés, amelyen a bajnoki címvédő Halicsanka a Kárpátival találkozik.

(tamási)