Az ukrajnai háborúban érintett családok gyermekei a Fővárosi Állatkertbe látogatnak

2016. augusztus 19., 08:57

Erősíti a magyar–ukrán kapcsolatokat, hogy összesen közel 700 ukrán és kárpátaljai magyar gyerek pihenhet Magyarországon a kormány 40 millió forintos támogatásának köszönhetően – mondta Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Fővárosi Állatkertben.

A turnusonként egy-egy hetet a Velencei-tó partján táborozó gyerekek – akiknek családtagja Kelet-Ukrajnában harcolt vagy harcol – csütörtökönként látogathatnak a parkba. Az összefogást példázza, hogy az Állatkert ingyenessé tette a programot a vendégek számára – emelte ki a politikus, hozzátéve: a gyerekek hazatérve elmesélhetik, milyen szeretettel fogadták őket, és megbizonyosodhattak arról, hogy Magyarország támogatására a jövőben is számíthatnak.

(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)

(kormany.hu/Kárpátalja)