Kilenc műhelyben nyolc nyelven folyik a munka a Németh László műfordítói táborban

2016. augusztus 29., 17:43

Nyolcvan résztvevővel, kilenc műhelyben cseh, horvát, lengyel, német, román, szerb, szlovák és ukrán nyelven folyik a munka a Németh László műfordítói táborban – hangzott el a szakmai műhely megnyitóján hétfőn a Lakiteleki Népfőiskolán.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint Németh László életműve jól érzékelteti a szöveghű fordítás és a műfordítói munka közötti távolságot. A két fogalom különbözőségéről a tudományos közéletében ma is viták folynak. Hűségesen, szöveghűen tolmácsolni, vagy művet fordítani; e kettősség a magyar irodalom sajátos gazdagságát tükrözi – tette hozzá. Többek között ez az egyik oka, hogy az augusztus 28. és szeptember 4. között zajló műhelynek, alkotóközösségnek végül a huszadik századi írófejedelem lett a névadója. Németh László életműve egy olyan világ, amelynek az alapja a Kárpát-medencében, Közép-Kelet Európában élő népek együttélése és együttműködése – fogalmazott. A Lakitelek Népfőiskola vezetője Németh László munkásságát példaadónak nevezte, hiszen nemcsak drámaíróként, esszék és tanulmányok szerzőjeként, de műfordítói és irodalomszervezői képességei alapján is méltán tekinthető a huszadik század nagy írófejedelmének.    

Bacskai József gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a diplomáciai munka elképzelhetetlen fordítás és tolmácsolás nélkül. Kijelentette: az elmúlt időszak átszervezési folyamatának részeként a Balassi Intézet a Külügyminisztérium szervezeti egységébe integrálódik. Az intézet a magyar könyvkultúra, a szépirodalmi és tényirodalmi művek népszerűsítésére és nemzetközi megismertetésére létrehozott Publishing Hungary Programjára a jövő évben 200 millió forintot fordítanak. Ennek keretében magyar írókat szeretnének elsősorban a környező országokban bemutatni.    

Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész kiemelte: tudomásul kell venni, hogy a műfordítás során magyarra fordított művészi szövegek a magyar irodalom részét képezik. Nem lehet elképzelni irodalmi örökségünket Arany János Shakespeare-fordításai nélkül, akárcsak Babits Mihály Dante-fordításai nélkül sem. Jó lenne, ha a Németh László-i felismerést – a szomszédok kultúrájának, nyelvének megismertetését – nyolc évtized után a magyar oktatásügy, a kulturális politika és a tömegtájékoztatás szorosabb programjába venné.    

Németh László lánya, Németh Magda elmondta, hogy édesapja hét éven keresztül fektette energiája zömét fordításba. A környező országokkal kapcsolatos testvériség gondolata azonban már sokkal korábban felmerült benne. Ezen népek nyelvét azért tanulta meg, mert úgy érezte, irodalmukat eredetiben olvasva sokkal közelebb kerül az adott országok lelkéhez.    

A Lakiteleki Népfőiskola, valamint a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány szervezésében zajló tábor résztvevőit Ljubov Nepop és Gordan Grlic Radman, Ukrajna és Horvátország magyarországi nagykövetei is köszöntötték.

(MTI/Kárpátalja)