Potápi Árpád János: Újból meg kell erősíteni Marosvásárhelyt

2016. augusztus 31., 09:02 , 816. szám

Minden szempontból újból meg kell erősítenie a magyarságnak Marosvásárhelyt, kiemelten annak oktatási és kulturális intézményeit – jelentette ki múlt szombaton Marosvásárhelyen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Forgatag keretében megtartották a marosvásárhelyiek negyedik világtalálkozóját. Potápi Árpád János fontosnak nevezte, hogy a Forgatag és a világtalálkozó megmozgatta az egész marosvásárhelyi civil szférát. Közölte: a magyar kormány szívesen támogatta a rendezvénysorozatot, és reményét fejezte ki, hogy ez elegendő lendületet ad ahhoz, hogy a Vásárhelyi Forgatagot ezután is megszervezzék. „A nemzetpolitikai államtitkárság csak a kovásza volt a Forgatagnak és a világtalálkozónak, hiszen olyan tettre kész emberekre volt szükség, akik ezt megálmodták” – mondta, utalva a helyi szervezőkre.

(MTI/Kárpátalja)