Sevcsenkónak állítottak szobrot Beregszászban

2016. augusztus 31., 09:32 , 816. szám

Augusztus 24-én ünnepélyes keretek között avatták fel a legnagyobb ukrán költő, Tarasz Sevcsenko szobrát a Vérke-parti városban. Az időpontválasztás nem volt véletlen, hiszen ezen a napon méltatták Ukrajna fennállásának 25. évfordulóját, így a beregszásziak duplán ünnepelhettek.

Az emlékmű létrejötte a magyar kormány támogatásának köszönhető. Magyarország kormánya rendületlenül kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, valamint igyekszik mindent megtenni, hogy a Kárpátalján élők, ukránok, ruszinok, magyarok békében és jólétben tudjanak megmaradni szülőföldjükön.

A rendezvény elején rövid összefoglalóban felidézték a függetlenségért küzdő Ukrajna eddigi történetét, majd egyperces néma főhajtással emlékeztek a harcokban elesettekre. A Beregszászi Oktatási és Kulturális Kisebbségi Központ Kupázs nevű férfikórusa ukrán nemzeti dalokkal emelte a rendezvény színvonalát.

Az ünnepi köszöntéseket Babják Zoltán polgármester kezdte, aki köszönetét fejezte ki Grezsa István kormánybiztosnak és Brenzovics Lászlónak, a KMKSZ elnökének, akik a projekt mellé álltak. Elmondta, hogy a szobor nagyon fontos a beregszászi ukrán közösség számára. S az, hogy ez a szobor magyar támogatásból jött létre, kétszeresen is szimbolikus tartalommal bír, a magyar–ukrán összefogást szimbolizálja elsősorban. „Örülök annak, hogy városunkban vannak mind magyar, mind ukrán vonatkozású olyan nemzeti emlékhelyek, ahol kegyeletünket le tudjuk róni ezentúl, azt gondolom, hogy ez is a városunkban uralkodó békét és harmóniát segíti” – hangsúlyozta a polgármester.

Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ alelnöke beszédében kiemelte, hogy mi alakítjuk sorsunkat, határozzuk meg jövőnket, és életünkkel mutatunk példát a jövő nemzedékének. „A világon 1384 Sevcsenko-szobrot állítottak, a mai napon eggyel bővült ez a szám, de számunkra az összes közül ez a legértékesebb, hiszen ennek a szobornak a magyar segítséggel történt felállítása megerősítheti a magyarok és az ukránok közötti barátságot közös szülőföldünkön, a csodálatosan szép Kárpátalján” – fogalmazott Barta József. Az alelnök reményét fejezte ki, hogy a jövőben tiszteletben tartják és nem rongálják meg a nemzeti emlékhelyeket, hisz Sevcsenko az ukránok számára ugyanaz, mint Petőfi a magyarok számára: a méltóság, az igazság, a bátorság, az emberek és a haza iránti szeretet szimbóluma.

Viktor Mikulin, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal alelnöke méltatta Tarasz Sevcsenko világszerte ismert költő érdemeit, aki a béke, a szabadság és a népek közötti barátság szószólója volt. Az ukrán költő eszméi kiemelten fontosak ma Ukrajnában, hiszen az ország már második éve harcban áll, ezért a szobor  a nemzeti identitás megerősítését is szolgálja majd.

Vaszil Huszti, az Ukrán Nemzeti Írószövetség elnöke afeletti örömét fejezte ki, hogy egy családként gyűltek össze a jelenlévők. Elmondta, hogy a két nemzet két legismertebb költőjének élete, költészete sokban hasonlít egymásra. Mindketten a függetlenségért, a nemzet szabadságáért küzdöttek. Örömét fejezte ki, hogy a költők műveit ukrán és magyar nyelven is olvasni lehet már.

A köszöntő gondolatokat követően lehullt a lepel, s az ifjú Sevcsenko szobra mindenkit lenyűgözött. Ezt követően a beregszászi egyházak képviselői megáldották az emlékművet és az ünneplő gyülekezetet, majd Martenyuk Mária ungvári művész ukrán népdalokat énekelt és játszott kobozon.

A rendezvényen kijelentették, hogy a Beregszászi 5. Sz. Középiskola hivatalosan is felveszi Tarasz Sevcsenko nevét. Az iskola tanulói az ukrán költő legismertebb művét, a Végrendeletet több nyelven is elszavalták. A rendezvény végén a jelenlévők elhelyezték a tisztelet és kegyelet virágait a nagy költő szobra előtt.

Az ünnepségen jelen volt Ötvös Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság kabinetfőnöke, Gyurkó Miklós beregszászi magyar konzul, Rácz Béla, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese, Vaszil Olasin, a szobor készítője, valamint Volodimir Margitics, a Kobzár Alapítvány elnöke. 

/VE/