A Munkácsi Tanítóképző legendás évfolyama – az 1956-ban végzetteké

Olvasói levél

2016. szeptember 14., 08:46 , 818. szám

Nem mindennapi eseménynek adott otthont szeptember 10-én Munkácson a tanítóképző egykori Duhnovics utcai épülete (ma Munkácsi Katonai Líceum): a 60 éve végzett magyar leány- és fiúosztály végzőseinek találkozójára került sor. A tanintézmény már alig hasonlít az egykori kedves alma materre (elbontották az egykori falépcsőt, a folyosó falait a katonai oktatás szemléltetői díszítik), alkalmazottai viszont tisztelettel fogadták az egykori diákokat.

Az egykori évfolyamtársak nagy szeretettel ölelték át egymást a díszteremben. Hiányzott a korábbi találkozók motorja, Tóth Berta, aki bekövetkezett betegségéig hihetetlen energiával szervezte az évente megrendezésre került „kis” találkozókat Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán, hiszen ez az intézmény viszi tovább szellemiségében az egykori magyar tanítóképzés hagyományait.

A találkozón heten-heten vettek részt a fiú- és a leányosztályból Szőlősgyulától Botfalváig, Szegedtől Salgótarjánig. Számba vették veszteségeiket, amelyek a fiúosztályban jelentősebbek, mint a lányok között. A 30 egykori fiatalemberből ma már csupán 11-en élnek. (Néhány hete hirtelen elhunyt Karpinec Károly, aki sokat dolgozott azért, hogy a találkozó létrejöjjön). A lányosztályból 9-en haltak meg. Az elhunytak lelki üdvösségéért imát mondtak a jelenlévők. Egyesek, akik nem tudtak eljönni, levélben üdvözölték a résztvevőket, vagy apró ajándékképeslappal lepték meg egykori osztálytársaikat. A találkozó résztvevőihez intézett üdvözlőbeszédében Péntek Béla botfalvai tanár egykori matematikatanáruk, Bánkuti Szilveszter máig emlékezetes útravalójából idézett. (Béla bécsi 3 infarktus után, most is a kórházból „lógott ki” a találkozóra. Most írja pályájáról szóló visszaemlékezéseit). Mérleget vont munkásságáról, s büszkén emlegette két, professzori címet szerzett tanítványát. A találkozó résztvevői mindnyájan több évtizedes gazdag pályát tudhatnak maguk mögött. A képzőben szerzett orosztudásnak köszönhetően a fiúosztályból szinte mindenki egyetemi diplomát szerzett, ketten kandidátusi fokozatot (dr. Deák Ferenc és dr. Szabó Árpád).

A találkozó a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában folytatódott. Köszönet érte Schink István igazgatónak és Gajdos Olgának, aki Munkácson koordinálta a szervezést. A szolid ebéd közben előkerültek a családi fényképek az unokákról: van közöttük Amerikában élő zeneszerző, aki őrzi nagyszülei anyanyelvét, Debrecenben végzett jogász, beregszászi rendezvényszervező vállalkozó. Beszélgettek a sztálini érában eltöltött diákévekről, a margarinos és marmaládés kenyérről, a háború előtti ruhák „újrahasznosított” változatairól.

Nem esett szó a nagyon alacsony nyugdíjakról, pedig sokan közülük 60 évesen sem hagyták abba a tanítást. Felbecsülhetetlen annak az egyenként 40-50 éves munkának az értéke, amelyet Kárpátalja különböző magyar iskoláiban végeztek több ezer magyar gyermek a tanításában.

Mélyen elgondolkodtató, hogy az akkor regnáló rendszerben milyen gazdag lelki munícióval indulhattak el otthonról az akkori 14 éves diákok, s mit tehettek hozzá ehhez tanáraik, osztályfőnökeik: mit tudhattak ők, ha ezeknek a tanároknak a „szeretettartálya” máig nem ürült ki...

Az években gazdag, de lélekben fáradhatatlan résztvevők azzal búcsúztak, hogy jövő szeptember második csütörtökén 10 órakor Beregszászban ismét találkoznak. Isten segítse Őket ebben!

J.N.