„Van helye minden nemzetnek Kárpátalján”

Gálakoncerttel zárult Pál István Szalonna és bandája koncertturnéja

2016. szeptember 14., 08:43 , 818. szám

Gálakoncerttel zárult Pál István Szalonna és bandája három szakaszból álló koncertturnéja az Ungvári Filharmónia koncerttermében szeptember 8-án, csütörtökön. A 10 kárpátaljai települést érintő koncertsorozaton a kiváló népzenészt elkísérte más, nemzetiségük népzenei hagyományait őrző együttes is, akikkel együtt lépett színpadra a pénteki koncerten. A turnét a dr. Grezsa István kormánybiztos vezette, Kárpátaljáért felelős kormánybiztosság támogatta.

A gálaelőadást megelőzően sajtótájékoztatóra került sor, ahol dr. Grezsa István kormánybiztos és Pál István Szalonna beszélt a turnéról, valamint válaszolt a feltett kérdésekre.

Elsőként a kormánybiztos szólt a koncertsorozatról, mely – mint mondta – rendkívül jól szimbolizálja azt, hogy létrejöhet különböző nemzetek között mély barátság, amelynek keretében két nép képes egymás kezét megfogva ünnepelni egymás kultúráját. Véleményét a kormánybiztos azzal támasztotta alá, hogy rámutatott: ezen a turnén Magyarország egyik legjobb népzenei együttese együtt játszott ruszin, román és ukrán együttesekkel.

Mint fogalmazott, a koncertsorozat egy 100 éves mozgalom eredménye, hiszen a múlt század elején Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László is felfedezték, mekkora érték a népzene. Az elfelejtett örökséget pedig az olyan kiváló zenészek, mint a Kárpátaljáról származó Pál István Szalonna és társai professzionális képzés keretében visszaadták Magyarországnak, aminek eredményeképpen Budapesten már nemcsak diszkókat lehet találni, hanem táncházakat is.

Dr. Grezsa István úgy vélekedett, Kárpátalja rengeteg népzenei és néptánckincset rejt. Hiszen itt évszázadok óta együtt élnek a nemzetiségek, amelyek egymást gazdagítják saját kultúrájukkal. A koncertsorozat kísérlet volt arra, hogy ezek a népcsoportok újra felismerjék saját értékeiket. A kormánybiztos bízik abban, hogy észreveszik, milyen hatalmas néprajzi értékekkel rendelkezik Kárpátalja népe, majd hozzátette, Magyarország büszke arra, hogy ebben a felfedező munkában részt vehet, és a finanszírozás gesztusával hozzájárulhat a kísérlet sikerességéhez. A bő egyórás koncert jó alkalom a népzenei kincsek együttes megismerésére.

„Mi Magyarországon azt látjuk, hogy a különböző komolyzenei és népzenei tehetségkutató versenyeken mindig van kárpátaljai fiatal” – hangsúlyozta dr. Grezsa István.

Pál István Szalonna a sajtótájékoztatón elmondta: egy művész életében rendkívül szerencsés dolog, ha azt csinálhatja, amit szeret, és ezzel a turnéval a művész elmondása szerint azt csinálja, amit szeret. Hangsúlyozta, annak az embernek, akinek nincs gyökere, aki nem tud visszatérni saját szülőföldjére, és örülni, hogy otthon lehet, annak nincs jövője sem. Mint mondta, a koncerten ő egyszerre volt előadóművész és kisdiák is. A színpadon azok a különböző nemzetiségű kárpátaljai népzenészek jelentek meg, akiktől annak idején otthonukban sajátíthatta el a népzenei kultúrájuk jellegzetességeit. A koncert egyfajta tiszteletadás és köszönetnyilvánítás az említett népzenészek előtt. Megköszönte a főkonzulátus és a kormánybiztos segítségét és támogatását, valamint Kárpátalja érintett kulturális-adminisztrációs intézményeinek és polgármesteri hivatalainak, akik közreműködtek a koncertturné sikerességében. Szalonna hangsúlyozta, hogy a koncert résztvevői láthatták: igenis van helye minden nemzetnek Kárpátalján, „tudunk egymásnak örülni, tudunk egymásnak kezet nyújtani, van jövőnk Európában”.

Pál István Szalonna a tájékoztatón elhangzó egyik kérdésre válaszolva elmondta, a turné során ellátogattak a felső-Tisza-vidéki Rahóra, Nagybocs­kóra, Kőrösmezőre, Lopuhovóra (Brusz­tu­ra), Viskre, valamint Ökör­me­zőre, Beregszent­mik­lós­ra, Volócra és Ungvárra.

A művész mindemellett elárulta: a turné ötlete lényegében Grezsa kormánybiztostól származik, aki egy beszélgetés során azt tanácsolta Pál Istvánéknak, hogy bár nagyon sokat koncerteznek Magyarországon, fontos lenne, hogy ellátogassanak a „hegyoldalakba” is, hogy ott a ruszinokkal és románokkal együtt muzsikáljanak. Mint azt hangsúlyozta, a turnéval fel szeretnék hívni a meglátogatott települések népzenészeinek és lakóinak figyelmét a kultúrájuk otthoni megőrzésének fontosságára.

Pál István Szalonna elmondása szerint a következő évben két iránnyal bővülhet ki ez a zenei program. A művész ellátogatna a hágó túloldalára, valamint iskolákba is elvinné a magyar, ruszin és román népzenét, hogy a gyermekek megismerjék örökségük kincseit, úgy, hogy közben a népzene történelméről is ismereteket szerezzenek.

Dr. Grezsa István ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, a kormánybiztosság továbbra is támogatni fogja Pál István Szalonna elképzeléseit.

A kormánybiztos a sajtótájékoztató végén elismerően szólt Pál István Szalonna édesapjáról, Pál Lajosról, aki a kijevi zeneakadémia elvégzése után hazatért szülőföldjére népzenét tanítani. Elmondta, hogy azt, amit ők önképzéssel elkezdtek, ma már egyetemi szinten tanítják Magyarországon, valamint létrejött a Hagyományok Háza is, amely a népi kultúra különböző ágazatainak gyűjtőhelyévé vált. Dr. Grezsa István reménységének adott hangot, hogy a Hagyományok Háza intézményének határon túl is megnyílhatnak fiókjai. A kormánybiztos úgy nyilatkozott, elhatározta magában, hogy az első ilyen fiókintézménynek Kárpátalján lesz a helye. Mint elmondta, ez a koncertsorozat, egyfajta „erőgyűjtés” ennek az említett komoly tervnek a megvalósításához. 

A sajtótájékoztatót követően vette kezdetét az egyórás gálakoncert, ahol elsőként Pál István Szalonna és bandája lépett fel, akik virtuóz játékukkal már az első 10 percben vastapsot kaptak. Őket követték azok a zenekarok, amelyek a turné során elkísérték az érdemes művészt.

rsz