Oláh János: Mindent láttam
Mindent láttam,
sáros földet,
fagyott földet,
göthös földet megjártam.
Jó anyámat,
jó atyámat,
szégyenemben,
kik szerettek, elhagytam.
Átok jege
talpam alatt,
nem szeret már,
kit szerettem, elhagyott.
Üres lett a
zengő erdő,
fagy dörren a
megbicsaklott ágak közt.
Aki ismeri Oláh János írásművészetét, azonnal észreveszi, hogy a Mindent láttam népdalszerűen zárt megkomponálása inkább a kivételek, mintsem a költő megszokott formázású versei közé tartozik. Már ha a szabadverseket vesszük a költő által leginkább kedvelt formának. Mert a legendás Kilencek közé tartozó szerzőt – az Elérhetetlen föld című antológiával 1969-ben óriási sikert és figyelmet kiérdemlő kilenc alkotó egyikét – igazán nehéz besorolni a megszokott kategóriák közé.
„Különös, nehezen megközelíthető verseknek” minősíti Oláh János költeményeit a Szépirodalmi Kiadó 1981-ben, s egyenesen azt tanácsolja, hogy ne önmagukban, hanem „a regények felől vizsgáljuk őket”. De nyugodtan hozzátehetjük, hogy Oláh János írásművészete csakis az életmű egésze felől értelmezhető kellőképpen.
Merthogy immár lezárult életműről beszélünk sajnos. Oláh János, a Magyar Napló folyóirat és könyvkiadó vezetője, a Versmaraton nevű ismert költészet napi műsor egyik elindítója, a szerte földön ismert Kilencek egyik oszlopos tagja, egyebek mellett József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas alkotója 2016. július 25-én, hetvennegyedik életévében – elhunyt.
Ha egészen átfogóan kívánnánk értékelni Oláh János költői, próza- és drámaírói, illetve kiadói, szerkesztői, valamint irodalomszervezői munkásságát, akkor talán G. Komoróczy Emőke irodalomtörténész szavait érdemes felidézni, melyekre pedig Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és a költőbarát hívta föl a figyelmet Oláh János urnakoporsója előtt 2016. augusztus 16-án. „Oláh János ars poeticája egy minden póztól és pátosztól mentes, tiszta személyiség emberi hitvallása” – mondja G. Komoróczy Emőke, és ezzel mindenki egyetért, aki olvassa, szereti Oláh János műveit…
Penckófer János
