Több mint 50 ezer ukrajnai embernek juttattak élelmiszert egyházi összefogással

2016. szeptember 29., 13:57

Az Ökumenikus Segélyszervezet az ukrajnai krízis kirobbanása óta az ország tíz régiójában nyújt humanitárius segítséget: Kelet-Ukrajnában a belső menekülteket és a harcok dúlta „szürke zónában” az élőket támogatja, míg Kárpátalján a gazdasági krízis miatt nehéz helyzetbe került nagycsaládosoknak, idős embereknek segít. Genfi központú nemzetközi ernyőszervezete, az ACT Alliance tagjaként, az ökumenikusok nemzetközi összefogásban az elmúlt hónapokban több mint 50 ezer embernek juttattak élelmiszer- és higiéniacsomagokat, téli tüzelőt, valamint háztartási eszközöket.

Külön program indult a gyermekek támogatására és a várandós asszonyok megsegítésére. A pszicho-szociális segítségnyújtás mellett már a negyedik belső menekülteket fogadó közösségi szállás felújítását kezdte el a szervezet a Herszon melletti Bilozerszkiji járásban. A segélyszervezet nemzetközi programjainak vezetője, Bálint Gábor és ukrajnai képviselője, Gerevich János járt a térségben.

Kelet-Ukrajnában koránt sincs vége a háborúnak. Az utóbbi hetekben a harcok intenzitása némileg csökkent, de augusztusban még tizenhat civil halt meg és hetvenöten sérültek meg. A halálos áldozatok száma lassan a tízezerhez közeledik, a belső menekülteké pedig meghaladja az 1,7 milliót. A segélyszervezet több program mellett százötven ház felújítását is támogatja a harcokban károkat szenvedett településeken, ezeket járták végig utjuk során.

Nehéz megjósolni, mikor érnek véget a harcok Kelet-Ukrajnában, az áldozatok száma mindkét oldalon tovább nő. A segélyszervezet tovább folytatja munkáját, a segítségre még hosszú ideig szükség lesz.

(evangelikus.hu/VV)