Nem indul az EMNP a romániai parlamenti választáson, de függetleneket támogathat

2016. október 12., 09:08 , 822. szám

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem állít jelöltlistákat a decemberben tartandó romániai parlamenti választásokra – döntötte el múlt pénteki kolozsvári ülésén a párt országos választmánya.

A választmány ugyanakkor biztosította annak a lehetőségét a megyei szervezetei számára, hogy az országos elnökség egyetértésével független jelölteket támogassanak.

Szilágyi Zsolt EMNP-elnök az MTI-nek elmondta, belátták, hogy a Romániában hat százalékot kitevő magyarság két – egymással versenyző – pártja nem lépheti át az ötszázalékos választási küszöböt. Hozzátette, hogy az alternatív küszöb azoknak a pártoknak is biztosítja a parlamenti bejutást, amelyek négy megyében legalább húsz százalékos szavazatarányt érnek el, de szerinte két magyar alakulat az alternatív küszöböt sem teljesítheti.

„Több helyi szervezet is jelezte, hogy jöhetnek olyan független jelöltek a támogatásunkat kérni, akik közel állnak a néppárthoz, és megjelenítik értékeinket és céljainkat. A helyi szervezeteink úgy vélték, hogy a bejutás esélyét megvillantó független jelöltek támogatást érdemelnének. A választmány egyetértett azzal, hogy a megyei szervezetek javaslatot tehetnek az országos elnökségnek, amelynek egyetértésével támogathatnak független jelölteket” – nyilatkozta az elnök. Úgy vélte, már a következő héten döntés születhet független jelöltek támogatásáról.

Szilágyi Zsolt emlékeztetett rá, hogy a nyár folyamán levélben kérte Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét: találják meg a módját annak, hogy mindegyik magyar párt vagy szervezet „egy irányba húzhassa a politikai képviselet szekerét”.

„Tudomásul vettük, hogy az RMDSZ-t nem érdekelték a javasolt tárgyalások, érdemi választ nem is kaptunk a megkeresésünkre. Ennek tudatában döntöttünk” – fogalmazott az elnök.

Az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal (MPP) összefogva készül a december 11-én tartandó parlamenti választásokra. A szövetség Kovászna és Maros megyében ajánlott fel jelöltlistáin egy-egy befutónak számító helyet az MPP politikusai számára.

(MTI/Kárpátalja)