Eggyé válni a szeretetben

2016. október 18., 19:25 , 823. szám

Házaspárok számára rendezett az elmúlt hétvégén kétnapos lelkigyakorlatot a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet.

A jánosi Helikon Hotelben megtartott lelkigyakorlaton, mely a szervezet első ilyen jellegű alkalma, tizenhárom fiatal és hosszabb ideje házas pár vett részt a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületéből, akik számára Ábrány Krisztián csepei görögkatolikus áldozópap tartott elmélkedéseket, gyakorlatibb jellegű foglalkozásokat.

A kezdetekhez visszanyúlva Krisztián atya a házasság három nehéz korszakáról beszélt: 1. Az első év – szüntelen kompromisszum; 2. 8-10 év körül – már mindent tudnak, de még keveset értenek; okosak, de még nem bölcsek; megszokták egymást s talán meg is unták. Ilyenkor kezdenek el kifelé pillantani, ilyenkor lehet nagy megtartó erő az Istennel való kapcsolat is. 3. A klimax és a kapuzárás előtti korszak – nem ritkán az Istenben fel nem oldott, hitben meg nem harcolt, rejtett halálfélelem az oka, hogy az idősebb ember fiatalabb szeretőt keres és talál magának. Meg lehet csalni a másikat házasságtörés nélkül is, a munkába, barátokba, gyerekekbe való temetkezéssel, a másiktól való elzárkózással. A hűség becsületesség és állhatatosság a házastárs iránt, mely a másik javát akarja és szolgálja minden körülmények között. Kis dolgokon épül és erősödik, ahogyan a hűtlenség sem egyszerre tör be.

Krisztián atya kitért a női és férfi gondolkodás különbözőségeire, melyek ismerete szükséges az egymással szembeni bizalmas, érzelmi szintű beszélgetésekhez is. Nagy hangsúly esett az istenképre, a hitre, a gyermek vallásos nevelésére, a felek saját és közös istenkapcsolatára, s a szent háromszögről: a házasságban harmadikként mindig Istennek kell jelen lennie, különben a helyét könnyen átveheti valaki vagy valami más: szenvedély, unalom, undor, egy másik személy, alkohol stb. Az emberség teljességét csak együtt élhetik meg a házastársak. A férfi mint fej, a nő mint szív lesznek egy testté. A házasság beteggé válhat, ha „kétfejű” (állandó hatalmi harcok, vita, feszültség jellemzi, az így felnövekvő gyermek hajlamossá válhat a lelki- és ideggyengeségre) vagy „kétszívű” lesz (ha a férfi nem tud vagy nem akar fej lenni, a gyerek könnyen elkényeztetetté válhat).

Krisztián atya a beszélgetések során felszínre hozta a szexualitás problematikáját is, hiszen „ha Isten nem szégyellte megteremteni a szexualitást, mi sem kell, hogy szégyelljünk beszélni róla”, sőt, a házastársaknak tabuk nélkül kell(ene) kezelniük ezt a témát. A házaséletnek testi és lelki feltételei vannak, utóbbiak sérülése esetén pedig kialakulhat a főként nőket érintő, s leggyakrabban lelki okokra visszavezethető frigiditás. „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben” – írja János apostol első levelében.

A házasságokba könnyen beférkőző, fásulttá tevő és öregítő unalom ellen 5 ellenszert javasoltak a résztvevők számára: változatosság, kis ajándékok, több ünnep (pl. vasárnap), szelíd korlátok (akár a szexuális élet böjtje) és beszélgetés (senki sem gondolatolvasó ugyanis).

A gyakorlati foglalkozások között volt közös, beszélgetéssel eltöltött séta, bizalomjáték, a másikban leginkább szeretett tulajdonság megnevezése, ill. megtekintették a Szerelempróba c. filmet, mely sok kérdést vetett fel a résztvevőkben, melyeket a lelkigyakorlat vezetője természetesen nem hagyott megválaszolatlanul.

A lelkigyakorlat a Kárpát-medencei Nagycsaládosok Szövetsége támogatásával zajlott, illetve a résztvevők a házigazda Biró Tibor felajánlásából a szálloda szolgáltatásait is kedvezményesen vehették igénybe.

Espán Rita