Ukrajnai kapcsolatai lettek Debrecennek

2016. október 21., 14:58

A lembergi Ivan Franko Egyetem több fakultásával is együttműködést alakított ki a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara.

Több mint húszezer hallgatója és huszonegy kara van Lviv város egyetemének, melynek képviselői a nyáron jártak a Debreceni Egyetemen kapcsolatépítés céljából.

„Nyáron két alkalommal is Debrecenben tárgyaltunk arról, milyen kapcsolatokat lehet építeni a két egyetem között. Mindenről együttműködési keretmegállapodás született, amit a szenátus is jóváhagyott. Október 10–12. között az egyetemi napokra kaptunk meghívást, amikor a történelmi, az idegen nyelvi és nemzetközi kapcsolatok karaival egyeztettünk az együttműködés lehetőségeiről” – tájékoztatott Papp Klára, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja.

Az Európai Unió felsőoktatási intézményeihez közeledő Ivan Franko Egyetemmel lehetősége lesz a jövőben Erasmus+ ösztöndíjas képzésben részt venni az oktatóknak és hallgatóknak egyaránt.

„Az erasmusos oktatói-hallgatói cserék mellett tolmács-fordító képzéseinkben is együtt dolgozhatunk a jövőben, és kifejezetten érdeklődtek a néderlandisztika szak iránt is a lembergiek, ez a képzés ugyanis még nem indult el náluk” – számolt be a tapasztalatokról Pusztai Gábor, a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszékének vezetője.

Az együttműködés a Debreceni Egyetem és az Ivan Franko Egyetem között tovább szélesedhet, a bölcsész mellett gazdasági és földtudományi területeken is szeretnék a lembergiek szorosabbra fűzni a két intézmény közötti kapcsolatot.

(civishir.hu/Kárpátalja)