Új készségek menetrendje: Kovácsoljunk előnyt Európa számára!

Bocskor Andrea sajtóközleménye

2016. október 22., 10:20

Az Európai Bizottság a tegnapi és mai napon szervezte meg éves oktatási, képzési és ifjúsági fórumát (Education, Training and Youth Forum) Brüsszelben. Az esemény az Új készségek menetrendje című nagyszabású fórum keretében valósult meg. A rendezvényen nyitó előadást tartott Bocskor Andrea, az EP Kulturális és Oktatási Bizottságának alelnöke, valamint Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, sportért és ifjúságért felelős európai biztos.

Bocskor Andrea, az Európai ifjúságügyi stratégia 2013-2015 végrehajtásáról szóló EP-jelentés előadója bevezetőjében elmondta: A fiataloknak manapság olyan általános transzverzális készségekre van szükségük, mint például kritikus gondolkodás, felelős döntéshozatal, konfliktuskezelés és kreativitás, melyek hozzájárulnak a társadalmi életben való aktív részvételhez. „Az Új készségek menetrendjének legfőbb pozitívuma, hogy a készségek és képességek kérdését holisztikusan és átfogóan kezeli, mivel nemcsak a munkaerőpiacon szükséges, hanem a mindennapi életben is hasznos készségekről, képességekről szól” ­-­ hangsúlyozta a néppárti EP-képviselő. „A mai fiataloknak sok kihívással kell szembenézniük, melyben nagy segítségükre lehetnek azok a képességek és készségek, melyeket a családi és iskolai környezetben kezdenek elsajátítani, mint pl. a csapatmunka, vezetői képességek, vállalkozószellem, empátia, alkalmazkodóképesség, találékonyság, és amelyeket a nem formális oktatás, a sport és az önkéntesség során lehet továbbfejleszteni” ­- hívta fel a figyelmet az EP Kulturális és Oktatási Bizottságának néppárti alelnöke.

Navracsics Tibor előadásában elmondta: A Bizottság által idén júniusban bemutatott Új készségek menetrendje megoldást kíván találni a magas ifjúsági munkanélküliségre és a megfelelő készségek hiányára, hiszen többek között ezek okozzák a fiatalok sikertelenségét a munkaerőpiacon, s kirekesztettségüket a társadalomból. Hangsúlyozta, hogy az információs-kommunikációs technológia (IKT) és a digitális képességek hiánya társadalmi kirekesztéshez vezet, ezért el kell érni, hogy gyermekeink ne csak passzív, hanem aktív felhasználói legyenek az új technológiáknak. A magyar biztos beszédében ismertette az Új készségek menetrendje legfőbb elemeit, melyek: a készségek garanciája, a digitális képességek és munkahelyek koalíciója, az európai képzettségi keret, valamint az Europass.

Háttér: A rendezvényen nyitó beszédet tartott továbbá Evarist Bartolo, Málta oktatásért és foglalkoztatásért felelő minisztere, Maris Lauri, Észtország oktatásért és kutatásért felelős minisztere, valamint Michel Servoz, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős főigazgatója. A fórumon részt vett számos európai ország oktatási és foglalkoztatásügyi szakértője, minisztériumi tisztviselők, intézmények és különböző ügynökségek képviselői, valamint nem utolsósorban a fiatalokat képviselő szervezetek és több fiatal is.

Brüsszel, 2016. október 21.