ATO: egy halott, hat sebesült ukrán katona

2016. október 28., 17:49

Az elmúlt 24 óra során egy ukrán katona elesett, hat pedig megsebesült a terrorellenes művelet (ATO) övezetében – jelentette be szokásos napi sajtótájékoztatóján pénteken Andrij Liszenko, a védelmi minisztérium illetékes szóvivője, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

Liszenko jelezte, hogy a Pavlopilt ért ellenséges tüzérségi támadás során egy katona elesett, egy másik pedig megsebesült. Ugyancsak harci cselekmények következtében sebesült meg egy-egy kormánykatona Zajcevénél, Opitnénél és Sirokinénél. Avgyijivkánál, ahol a kormányerők visszaverték a szakadárok támadását, két ukrán katona sebesült meg.

Az ezredes közlése szerint elsősorban az Avgyijivka és Opitne közötti frontszakaszon volt aktív az ellenség.

„Hajnalban, reggel és napközben a megszállók egy sor aknavető-támadást intéztek Avgyijivka, a Butyivka-bányai állasok, Opitne ellen. Ezzel akarta az ellenség leplezni valódi szándékát: kiverni az ATO erőit Avgyijivka alatti állásaiból – jelezte Liszenko.

Az szóvivő elmondása szerint a szakadárok akciójához több száz fegyverest, tüzérségi ütegeket, valamint pilóta nélküli repülő szerkezeteket vontak össze.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)