A miniszteri kabinet elfogadta a költségvetési tervezet módosítását

2016. november 4., 11:31 , 826. szám

A miniszteri kabinet jóváhagyta a 2017. évi költségvetés módosított tervezetét csütörtök esti rendkívüli ülésén – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

A portál információi szerint a büdzsét haladéktalanul benyújtják a Legfelső Tanácsnak, amelynek második olvasatban is el kell fogadnia a dokumentumot.

Az Ekonomicsna Pravda szerint a kabinet ülésén a költségvetést ismertető Olekszandr Daniljuk pénzügyminiszter elmondta, a módosított dokumentumban a parlamenti képviselők valamennyi észrevételét figyelembe vették.

Hozzátette, a büdzsé által előirányzott minden kiadás mögött reális bevételek állnak. A minimálbér emelésére vonatkozó javaslatot is tartalmazza dokumentum, amire az árnyékgazdaság visszaszorításától remélnek pótlólagos bevételeket, hangzott el.

A tárcavezető utalt rá, hogy a kormány prioritásként jelölte meg az oktatást, amelynek kiadásai második olvasatban jelentősen nőnek. A kabinet egyebek mellett 170 millió hrivnyával növelte a szakiskolák finanszírozását, továbbá 2 milliárd hrivnyával több jut az általános középiskolai végzettség megszerzésével összefüggő kiadásokra.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra is, hogy jövőre nőni fog az oktatásban és az egészségügyben dolgozók bére.

Nőnek a védelmi szféra egyes kiadási tételei is, pótlólagosan egymilliárd hrivnyával emelték a garanciavállalási keretet – jelezte Daniljuk.

Az Ekonomicsna Pravda emlékeztet, hogy a Legfelső Tanács október 20-án elfogadta első olvasatban a 2017. évi költségvetés képviselői indítványokkal módosított tervezetét. A kormány azzal számol, hogy a parlament december 1-jéig második olvasatban is elfogadhatja a büdzsét.

A 2017. évi költségvetési tervezet 876,9 milliárd hrivnya bevétellel számol, ami 17 százalékkal több a 2016-os 749 milliárdnál. A dokumentum eredetileg 3 százalékos GDP-növekedéssel számolt 2017-ben 8,1 százalékos infláció mellett, a jövő évi dollárárfolyamot 27,2 hrivnyában rögzítették.

Az előrejelzés szerint a munkanélküliség jövőre 8,6 százalékos lesz, a költségvetés hiánya 3 százalék.

(pravda.com.ua/epravda.com.ua/Kárpátalja)