Nacionalisták csaptak össze radikális baloldaliakkal Lembergben

2016. november 7., 08:24 , 826. szám

Összetűzésre került sor november 6-án este Lembergben (Lviv) a Pravij Szektor (PSZ) nacionalista szervezet, az Azov képviselői és az Avtonomnij Opir (Autonóm Ellenállás) elnevezésű radikális baloldali szervezet aktivistái között – jelentette a Zaxid-net nyomán az Ukrajinszka Pravda.

A hír szerint a Zaliznicsna utcai összetűzésekben mintegy kétszázan vettek részt minkét oldalról, füstgránátokat és petárdákat vetettek be.

„Az Avtonomnij Opir aktivistái utcai felvonulást kívántak tartani Nesztor Mahno tiszteletére, előzőleg azonban a bíróság betiltotta a menetet” – derül ki a híradásból.

Az Avtonomnij Opir részéről a világhálón közölték, hogy a Pravij Szektor képviselői megtámadták a Citadelj szociális központot. „Mindent visszavertünk, nincsenek veszteségeink” – jelezték.

Miután híre ment az összetűzésnek, a Pravij Szektor egyik hivatalos weboldalán közlemény jelent meg, amely szerint aktivistáiknak közük volt az összetűzésekhez, 15 perccel később azonban eltávolították a bejegyzést. Ugyanakkor Tarasz Hamer, a PSZ helyi vezetője bejelentette, hogy a Pravij Szektor képviselői nem voltak jelen a történtek helyszínén, s nem tudja, kik között került sor az összetűzésekre.

A Varta 1 közösség Facebook-oldalán Ihor Zinkevics, a Lvivi Városi Tanács képviselője közölte, hogy a Zaliznicsna utca 17. szám alól „lövések vagy petárdák” hangját hallani, a helyszínen hét rendőrségi járőrautó volt jelen.

„Ezen kívül füstgránátokat dobáltak, a lövéseket nem erősítették meg” – tette hozzá.

A rendőrség elismerte a tömeges összetűzések tényét. A helyszínre tíz rendőrjárőr szállt ki, akiknek sikerült helyreállítaniuk a rendet, az agresszív fiatalok egyszerűen szétszaladtak, derül ki közleményükből. Információk szerint az esetben senki nem sérült meg.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)