Kövér László Lendván: A Népújság a nemzeti hűség kicsiny, de nagyszerű európai példája

2016. november 9., 09:10 , 826. szám

Amennyiben hatvan esztendő múlva Európában még lesz nyomtatott sajtó és annak múltja iránti történészi érdeklődés, akkor a napjainkban éppen 60 éves szlovéniai Népújság nemcsak az európai sajtótörténetnek, hanem a nemzeti hűségnek és az állampolgári lojalitásnak is kicsiny, de nagyszerű európai példája lesz – jelentette ki múlt szombaton Lendván Kövér László.

A magyar Országgyűlés elnöke a muravidéki magyar közösség hetilapja fennállásának 60. évfordulója alkalmából mondott ünnepi beszédet.

Kövér László szerint az 500 milliós lakosságú Európai Unióban egy tízezer fő alatti, számbeli kisebbségben élő nemzeti közösség újságja nemcsak az európai múlt hiteles tanúja, hanem az európai jövőnek biztató hírnöke is.

A házelnök úgy vélte: az igaz sajtó mindig együtt él az olvasóival, a közösségével, és különösképpen így van ez a nemzeti kisebbségben élők sajtója esetében.

„Az igazi sajtó tükör, amelyben a közösség önmagát szemlélheti, és palackposta, amellyel a közösség a külvilágnak üzen” – emelte ki Kövér László.

A magyar parlament elnöke megköszönte az áldozatos munkát, amit a Népújság munkatársai nap, mint nap végeznek a magyar közösségért, annak fennmaradásáért és boldogulásáért.

Milan Brglez szlovén házelnök ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségek gazdagítják a társadalmat, egy ilyen rendezvény pedig kitűnő alkalom arra, hogy Szlovénia és Magyarország viszonya még jobban elmélyüljön.

„A két ország együttműködése a muravidéki magyarok és a Rába-vidéki szlovének jólétét is biztosítja, Szlovénia és Magyarország pedig például szolgálhat sok ország számára, ami a kisebbségi jogok védelmét illeti” – tette hozzá.

Király Meszelics Jutka felelős szerkesztő arról beszélt, hogy az első magyar nyelvű újság 1956-ban jelent meg a Muravidéken, a Pomurski Vesnik mellékleteként. 1958-ban Népújság néven önállósult, míg hetilap formájában 1963-tól létezik.

A Népújság című magyar nyelvű hetilap a szlovén állam támogatásával jelenik meg. A magyar állam néhány éve nemzeti jelentőségű intézménynek nyilvánította az újság kiadóját, a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézetet, és anyagi támogatásban részesíti.

(MTI/Kárpátalja)