Ingyenes egészségügyi szűrést kezdett a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata Kárpátalján

2016. november 19., 16:57 , 828. szám

Hat kárpátaljai települést érintő, négy napos ingyenes egészségügyi szűrővizsgálat- és méréssorozatot kezdett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Külhoni Programja keretében a Semmelweis Egyetem (SE) Hallgatói Önkormányzata pénteken Ungváron.

Az SE hallgatói a HÖOK kezdeményezésére reagálva döntöttek úgy, hogy elősegítik a Kárpátalján élők egészségügyi állapotának a javítását. A program célja az is, hogy minél több magyarországi egyetemi hallgató ismerje meg Kárpátalját és lakóit.

Az MTI érdeklődésére Veres Márton, a HÖOK elnöki megbízottja, a Külhoni Program vezetője elmondta: a négynapos méréssorozatot az SE hallgatói Ungváron, a Dayka Gábor Középiskolában kezdték, szombaton a Nagyszőlősi járásban, Tiszakeresztúron és Péterfalván, majd vasárnap a Beregszászi járásban található Zápszonyban és Badalóban folytatják, hétfőn pedig az ungvári járási Nagydobronyban zárják.

A vizsgálatokon való részvétel díjtalan, a mérések is ingyenesek, bárki jelentkezhet – tette hozzá. Jelezte, az átfogó vizsgálatokat 54 orvostanhallgató és három végzett orvos végzi. Érdekességként említette, hogy a Kárpátaljára érkezett hallgatók között 12 külföldi, főként arab és nyugat-európai országokból származó diák is van. Elmondta, a kárpátaljai útra a hallgatók gyereksarokkal is készültek, így a kisgyerekkel érkező szülőket is nyugodt körülmények között vizsgálhatják.

A diákönkormányzati vezető azt is elmondta, hogy az SE hallgatói több mint tízféle szűrést és mérést végeznek Kárpátalján, közte általános orvosi és fizikális vizsgálatot, melldaganatszűrést, vércukormérést, EKG- és fogászati vizsgálatot. Megjegyezte, hogy az orvostanhallgatók több mint 600 gyorstesztet is magukkal vittek, és az állapotfelmérés mellett különböző szakterületeken egészségügyi tanácsadást is nyújtanak, a résztvevők között pedig vizet, óvszert, fogkrémet osztanak ki. A kárpátaljai vizsgálatsorozat mintegy ötmillió forintba kerül, amit teljes egészében az SE Hallgatói önkormányzata áll – fűzte hozzá.

Veres Márton közölte, a kárpátaljai program úttörő kezdeményezése a HÖOK-nak, s ennek remélhetőleg más határon túli területeken is lesz folytatása. Örvendetesnek mondta, hogy az SE Hallgatói Önkormányzata azonnal kedvezően reagált a kezdeményezésre, ami azért is fontos, mert Kárpátalján meglehetősen hiányos az egészségügyi ellátás és a szűrőhálózat. A HÖOK-nak a kárpátaljai program szervezésében – emelte ki – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) és a három helyi társzervezete segített.

(MTI/Kárpátalja)