Eltörölnék az áfát

2016. november 25., 16:53

Törvénytervezetet nyújtottak be a Legfelső Tanácsban, melynek értelmében 2017. január 1-jétől megszűnne az áfa. Az intézkedés következtében 20 százalékkal csökkenne számos árucikk, köztük a személygépkocsik ára is – írja az Avtocentr, amelyet az Ekonomicsna Pravda idéz.

A közlés szerint az 5401-es számú törvénytervezetet még november 16-án jegyezték be a parlamentben, november 21-22-én pedig továbbították az illetékes szakbizottságokhoz véleményezésre.

Az áfa eltörlése véget vethet a korrupciónak és számos terméket, köztük a személygépkocsikat is, 20 százalékkal olcsóbbá teheti a fogyasztók számára – érvelnek a törvénytervezet benyújtói indoklásukban. Rámutatnak: a költségvetés áfa-bevételei folyamatosan csökkennek a kompenzációk összegéhez képest, ugyanakkor ez az adónem ösztönzi a korrupciót az ellenőrző szervekben. Mint írják, 2010 és 2015 között a szabálytalan áfa-visszatérítések aránya elérte a 60 százalékot.

„Ily módon az ország gazdaságának 70 százaléka éppen az adórendszer tökéletlensége miatt van árnyékban” – írja az Avtocentr.

A portál emlékeztet, hogy egy sor országban 0 kulcsos az áfa, Svájcban 2,6–8 százalék, Szingapúrban, Tajvanon, Japánban és Malajziában 3–6 százalék a mértéke.

A törvénytervezet javasolja, hogy január 1-jétől Ukrajnában is szüntessék meg az áfát mint diszkriminatív és a korrupciót éltető intézkedést. A dokumentum előterjesztői szerint az adónem megszüntetésével erőteljes lökést kapna a fejlődéshez a fogyasztási cikkek piaca, ezen belül a gépkocsiké is.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)