Migránsok befogadását javasolta az ukrán igazságügy-miniszter helyettese

2016. november 28., 18:35

Ukrajna önként vállalhatná az Európai Unióba érkezett migránsok egy részének befogadását, cserébe az ukrán állampolgárok EU-s vízummentességéért – vetette fel Szerhij Petuhov, az ukrán igazságügy-miniszter helyettese hétfőn a Facebook internetes közösségi portálon.

A tisztségviselő kifejtette, hogy az EU-ban a szíriai válság hatással van az Ukrajnával kapcsolatos döntésre. Szerinte Ukrajna önként vállalhatná, hogy befogad néhány menekültet, „például Hollandia teljes kvótáját átvállalhatná” – fogalmazott. Kifejtette, hogy ezzel Kijev komoly jelét adhatná szolidaritásának az európai problémák közös megoldásában.

A miniszterhelyettes ötletére azonban számos felháborodott hozzászólás érkezett a világhálón. Sokak szerint Ukrajnának az is gondot okoz, hogy saját belső menekültjeiről gondoskodjon, akiknek az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigetről vagy a fegyveres konfliktus sújtotta keleti országrészből kellett elköltözniük az ország más régióiba.

Ihor Moszijcsuk, az Oleh Ljasko vezette ellenzéki Radikális Párt parlamenti képviselője kijelentette, hogy kezdeményezni fogja a miniszterhelyettes leváltását posztjáról.

Az állami határőrszolgálat egyik munkatársa arra emlékeztette Petuhovot, hogy Ukrajnának másfél millió belső menekültről kell gondoskodnia.

Kijev abban bízik, hogy az év végéig megkapja a vízummentességet az Európai Uniótól. Az ukrán parlament november közepén határozatban szólította fel az Európai Unió tagállamait, hogy miután Ukrajna teljesítette Brüsszel minden feltételét, még az év végéig adják meg a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna állampolgárai számára.

(MTI/Kárpátalja)