Megerősítette az Arkagyij Rotenberg orosz üzletember elleni szankciókat az uniós törvényszék

2016. december 1., 13:43

Az Európai Unió Bírósága szerdán, első fokon megerősítette Arkagyij Rotenberg orosz üzletember vagyonának 2015-re elrendelt befagyasztását és az uniós beutazására vonatkozó tilalmat.

A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék tájékoztatása szerint Rotenberg 2014. július 30-tól azért került a korlátozó intézkedések hatálya alá, mert egyik vállalata közbeszerzés útján olyan szerződéshez jutott, amely megvalósíthatósági tanulmányt készít az Oroszországot a Krímmel összekötő híd megépítésére a Kercsi-szorosban, az Azovi- és a Fekete-tenger találkozásánál, egy másik cége pedig a híd megépítésére vonatkozó közbeszerzési szerződéshez jutott, ezzel Rotenberg hozzájárul Ukrajna területi épségének, szuverenitásának megsértéséhez, amit az EU szankciókkal büntet.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy a híd lehetővé teszi a Krím közvetlen elérését Oroszországból, amely megkönnyíti a két terület közötti kereskedelmi és katonai kapcsolatokat.

Döntése indoklásában a törvényszék hangsúlyozta, a híd megépítése megszilárdítaná a Krím egyesítését Oroszországgal, amely fokozottan aláássa Ukrajna területi integritását.

A tájékoztatás szerint Rotenberg nevéhez fűződik az „Oroszország gyermekeihez: Otthonod a Krím” elnevezésű kezdeményezés is, amely a krími gyerekeket igyekszik meggyőzni arról, hogy Oroszországban élő orosz állampolgárok.

A törvényszék indoklása szerint a projektben részt vevők Vlagyimir Putyin orosz elnöktől származó utasításokat hajtanak végre az által, hogy a krími oktatást az orosz oktatási normákhoz igazítják. Véleményük szerint a kezdeményezés támogatja a Krím Oroszországba olvasztására irányuló orosz kormánypolitikát, következésképpen hozzájárul ahhoz, hogy jelentősen aláássa Ukrajna területi integritását.

Az uniós törvényszék szerdai ítéletében ugyanakkor az orosz üzletember vagyonának 2014-es befagyasztását és az uniós beutazásának tilalmára vonatkozó döntést az „első indokolás értékelési hibái” miatt megsemmisítette.

(MTI)