Haláboron járt a Mikulás

Olvasói levél

2016. december 6., 19:19 , 830. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Halábori Alapszervezete és a helyi klub szervezésében a településre látogatott a Mikulás december 4-én. A gyerekek a falu központjában található klubházban találkozhattak a nagyszakállúval.

Kádár Szilvia, a KMKSZ Halábori Alapszervezetének elnök asszonya és a Mikulás-délután főszervezője lapunknak elmondta, hogy a Mikulás délután 15 órakor érkezett a település klubházába, ahol közel 120 lurkó várta izgatottan. De ahhoz, hogy kapjanak valamit, bizony, először adniuk is kellett, így megkezdődött a szebbnél szebb versek elszavalása és énekek eléneklése. Az ifjaknak csakhamar sikerült a Mikulás kedvében járni, ki is derült, hogy zsákjában a Dorcas Segélyszervezet és a Kelet-Európa Misszió jóvoltából tényleg minden jó megtalálható volt. Az ajándékok között voltak plüssjátékok, babák, írószereket tartalmazó csomagok, valamint minden gyermek kapott egy nagyon mutatós sálat is.

Az esemény közös teázással és süteményezéssel ért véget.

rsz