Kiosztották a Soós Kálmán-ösztöndíjakat

2016. december 7., 07:47 , 830. szám

December 6-án került sor a Soós Kálmán Ösztöndíjprogram és a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium ösztöndíjainak átadására a Rákóczi-főiskola Győr termében. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ösztöndíjait a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Az átadóünnepség elején Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója elmondta, az ösztöndíjprogramot még májusban írták ki, és szep­temberig lehetett jelentkezni. A Soós Kálmán-programra 86-an adták be pályamunkájukat, ebből a Kárpátaljai Magyar Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács 74-et pozitívan értékelt. Az ösztöndíj anyagi kerete 3 millió forintnak megfelelő hrivnya volt.

Az ösztöndíjra három kategóriában lehetett pályázni. A Vándoregyetem kategória célja, hogy a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatásban dolgozó tanárok és kutatók valamennyi, Kárpátalján magyar nyelven oktató felsőoktatási intézményben bemutathassák kutatási témájukat. A Magyar nyelvű oktatási jegyzetek és magyar nyelvű szaknyelvi szótárak készítése kategória célja, hogy azoknak a felsőoktatásban oktatott tárgyaknak az esetében, amelyekhez magyar nyelven nincs vagy hiányos, esetleg nem megfelelő az oktatási jegyzet- és szaknyelvi szótárellátottság, támogassa a magyar nemzetiségű oktatók jegyzet- és szótárkészítését. Végül a Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása kategóriában pedig azon diákok jelentkezést várták, akik az elmúlt két tanévben magyar nyelven írták és védték meg szakdolgozatukat valamelyik kárpátaljai felsőoktatási intézményben, és szakdolgozatuk témája kapcsolódik vidékünkhöz, azaz Kárpátaljához.

A Soós Kálmán-ösztöndíj mellett kiosztásra került a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumban résztvevő diákok és oktatók ösztöndíja is. Itt a 26 pályázóból 25 részesült pozitív elbírálásban. Mint azt Váradi Natália elmondta, azért került a két ösztöndíjprogram díjainak kiosztása egy időpontra, mert a jótékonysági alapítvány igazgatónője azt szerette volna, hogy a pályázók megismerjék egymást és lehetőséget, kedvet kapjanak akár „átpályázni” is a programok között, ezzel is erősítsék a kárpátaljai kutatói hálózatot. A Soós Kálmán-ösztöndíjat Nagy Petronella beregszászi magyar konzul, a szakkollégiumi ösztöndíjat Cseh Áron ungvári magyar konzul nyújtotta át a nyerteseknek.

Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektor asszonya az eseményen a Soós Kálmán-ösztöndíj névadójával kapcsolatban elmondta: dr. Soós Kálmán nemcsak nemzeti identitásában volt lokálpatrióta, hanem értelmiségi, tudós létében is. Az volt az alapelve, hogy egy itt élő, a tudomány útjára lépő fiatalnak nem az Azovi-tengert kell kutatnia, nem a dél-amerikai történelmet kell vizsgálnia, hiszen ezek túl messze vannak. Ehelyett eleget kell tennie feladatának: kutatómunkájával jobban meg kell, hogy ismerje és meg kell, hogy ismertesse szülőföldjét, annak minden apró részletét. Hitte, hogy az itt élő emberek gondjaira, az itt végbemenő környezeti problémákra kell reflektálni, a történelem helyi eseményeit kell vázolni, s a helyi földrajzi értékeket kell bemutatni. Ezért született meg a Soós Kálmán-ösztöndíj – hangsúlyozta a rektor asszony. Amint azt Orosz Ildikó kiemelte, az elkészült pályaművek: prezentációk, jegyzetek, előadások mind segítik a Kárpátalján felsőoktatásban tanuló diákok munkáját, fejlődését. A dolgozatok megjelennek a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány honlapján, közkinccsé lesznek, ezzel is generálva a terület iránti közös érdeklődést, valamint a kárpátaljai magyar nyelvű tudományos értekezések megszületését, amelyek velünk, a problémáinkkal, a jelenünkkel és jövőnkkel foglalkoznak.

A 15 éve működő Zrínyi Ilona Szakkollégiumi Ösztöndíjprogrammal kapcsolatban a rektor asszony elmondta: ez egy virtuális kollégium, amelyet egy különböző egyetemeken oktató tanárokból álló, szintén virtuális tanács alkot. A támogatást egy oktató, illetve egy diák pályázhatja meg közösen. Kettőjüknek ki kell választaniuk egy kutatható témát, s abból a rendelkezésre álló egy év alatt össze kell állítaniuk egy dolgozatot, amelyből születhet tudományos cikk vagy éppen konferenciaanyag. Orosz Ildikó szerint ez arra ösztönözi a diákokat, hogy önállóan bekerüljenek a tudományos „véráramba”, az ő munkájuk is helyet kapjon a magyar tudomány asztalán.

Nagy Petronella beregszászi konzul asszony elmondta: a magyar állam a határon túli magyar oktatás egészét teljes mellszélességgel támogatja. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány állást foglal amellett, hogy a határokkal nem szakítható szét a magyar nemzet; a határon túli felsőoktatás ugyanúgy a magyar felsőoktatás része, még akkor is, ha más törvényekben meghatározott szabályoknak is kell érvényesülniük. Beszédében rámutatott, a megszerzett tudás nagyobb felelősséggel is jár, s ez a mondat, bár máshol közhelyként hathat, Kárpátalján, a kisebbségi létben még inkább igaz és aktuális, hiszen adott esetben az ösztöndíjjal Soós Kálmán hagyatékát is tovább kell, hogy vigyék a nyertes pályázók, hogy a már eltávozott tudós és nemzetőr öröksége ne vesszen el.

Sz.R.