Oklevélátadó ünnepséggel zárták az első magyarnyelv-tanfolyam kurzusait

2016. december 11., 19:20 , 831. szám

„Ha mindenki meg akar tanulni magyarul Kárpátalján, mi állunk elébe, azt is finanszírozni fogjuk” – jelentette ki Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa december 10-én, szombaton a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában megtartott beszédében, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány „Magyar mint idegen nyelv” nyelvtanfolyamának oklevélátadó ünnepségén. A rendezvényen több mint 1000, a képzésen résztvevő ukrán nemzetiségű személy vehette át elismerő oklevelét, amelyet az elmúlt hónapok magyar nyelv elsajátítására szánt törekvésükkel érdemeltek ki.

Az ünnepi oklevélátadó ünnepség megnyitóján Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatónője bevallotta, kezdetben maga sem hitte el, hogy a „Magyar mint idegen nyelv” tanfolyamot ilyen nagy érdeklődés övezi majd. Beszédében megköszönte magyar kormánynak és Grezsa Istvánnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosnak, hogy támogatták a program létrejöttét. Az igazgatónő beszédéből megtudtuk, a programra ez év májusáig 2064 fő jelentkezett, ebből 1965 fővel kezdték meg a képzést ugyanebben a hónapban, bár nagyon sokan lemorzsolódtak az indulást követő hetekben, hónapokban. A tanfolyam végére 1136 személy vehette át az oklevelét az ünnepségen. Váradi Natália hangsúlyozta, 140 csoport, 71 oktató, 45 település és 52 helyszín, számos sajtóbeszámoló, televíziós interjú bizonyítja azt, hogy a tanfolyam módfelett fontos programja volt az alapítványnak. Rávilágított, a rendkívüli nagy érdeklődés azt jelenti: a magyar nyelv presztízsnyelvvé vált Kárpátalján. Ezt alátámasztja az a több mint 3000 személy, aki már jelentkezett az azóta újra meghirdetett nyelvtanfolyamra.

Grezsa István kormánybiztos az ünnepségen elmondta, nagyon megtisztelő a magyar kormány számára az, hogy ennyi szláv anyanyelvű személy próbálja elsajátítani a nemzetközi körökben is roppant nehéz kategóriába sorolt magyar nyelvet. A kormánybiztos úgy vélekedett, a tanfolyamon résztvevők biztosan profitálni fognak majd nemzeti nyelvünk elsajátításából. Grezsa István külön megköszönte annak a 71 oktatónak az áldozatos munkáját, akik segítették a „diákokat” a nyelvünk megtanulásának folyamatában. A politikus hangsúlyozta, Magyarországnak rendkívül nagy megtiszteltetés volt, hogy együtt dolgozhatott a pedagógusokkal és a tanítványokkal. Kiemelte: Nagyon felemelő látni azt, hogy ilyen nagy az érdeklődés a magyar nyelv iránt, éppen ezért beszédében biztosította a megjelenteket és a „GENIUS” munkatársait, hogy a magyar kormány továbbra is biztosítani fogja azokat az anyagi eszközöket, amelyek szavatolják a nyelvtanfolyamok ingyenességét. „Ha mindenki meg akar tanulni magyarul Kárpátalján, mi állunk elébe, azt is finanszírozni fogjuk” – jelentette ki Grezsa István kormánybiztos.

Beszéde végén a kormánybiztos arra biztatta a megjelenteket, hogy fejlesszék nyelvtudásukat, folytassák a nyelvtanfolyamot.

Fodor Gyula, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese, járási tanácsképviselő beszédében örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ezt a tényleg nagyon nehéz nyelvet a többségi társadalomba tartozó honfitársaink el akarják sajátítani, vállalva az ezzel járó nehézségeket. Beszédében megköszönte a támogatását azoknak, akik elősegítették a most már egyre népszerűbb tanfolyam beindulását. Fodor Gyula az intézmény nevében ígéretet tett arra, hogy a Rákóczi-főiskola továbbra is teljes vállszélességgel támogatja a képzést, lebonyolítóként és szervezőként is az ügy mellett áll. A rektorhelyettes reményeit fejezte ki az iránt, hogy a tanfolyammal mind a kárpátaljai magyarság, mind pedig a Rákóczi-főiskola egyre népszerűbbé válik majd a többségi társadalom tagjai között is.

Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul beszédében elmondta, a konzulátus továbbra is segíti majd azokat a folyamatokat, amelyek hozzátesznek a két ország, illetve Kárpátalja megye és Magyarország kapcsolatának megerősödéséhez. A főkonzul úgy vélekedett, a tanfolyamoknak nagyon sok nyertese lesz a résztvevőkön kívül is, hiszen a tény, hogy az ukrán többségben lévő nemzetrész tagjai a magyar nyelv iránt érdeklődnek, tanulják azt, egy virágzó, baráti kapcsolat kezdetéről árulkodik. Beszédében megköszönte a képzés résztvevőinek, hogy hozzákezdtek a magyar nyelv elsajátításához, s mint fogalmazott, ez a „lépés” mindenképpen nagyon tiszteletre méltó.

A köszöntőbeszédeket követően a képzéseket tartó pedagógusok Grezsa István kormánybiztostól átvették a csoportjaik oklevélpakkját, majd szétosztották azokat a „végzősök” között.

rsz