Bereg-vidéki háló-találkozó az advent jegyében

Olvasói levél

2016. december 13., 15:33

„…már nincs messze az Úr”

A Kárpátaljai Háló Egyesület a 2016-os év utolsó programját az advent jegyében rendezte meg 2016. december 3-án, melynek Beregszászban a Pásztor Ferenc Közösségi Ház adott otthont. A közel 40 résztvevő többsége Beregszász környékéről érkezett, de voltak még ugocsai településekről is: Tiszaújlakról, Karácsfalváról, Nagyszőlősről és Tiszaújhelyből.

Rácz István sárosoroszi plébános előadásában az advent jelentéséről számolt be keresztény szempontból.

Az adventi koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapját jelképezi. A keresztény hagyomány szerint a koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya áll, amelyek a bűnbánatot (lila gyertyák) és az örömöt (rózsaszín) szimbolizálják. Advent első, második, és negyedik vasárnapján lila gyertyát, a harmadikon rózsaszínt gyújtunk meg. Elődeink azt tartották, hogy az advent négy hetében mintegy próbatételként négy különböző tulajdonságot kell megerősítenünk magunkban. Ezek a következők: igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség.

Nagyon fontos a mai rohanó világban már a gyermekkorban megtanítani és hozzászoktatni a fiatalokat ezen hagyományokhoz, hogy életük során továbbvigyék azt.

Két kiscsoportban felidéztük azokat az adventi emlékeket, szokásokat, amelyek között felnőttünk vagy amelyeket tanítottak nekünk szüleink, nagyszüleink.

A nap második előadója Kész Margit, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola irodalom és néprajz szakos tanára volt, akinek adventi hagyományos szokásokról szóló előadása mindenkiben felidézte gyerekkora egy-egy pillanatát. Elmondása szerint szerencsések vagyunk, mert vidékünkön még megmaradtak az adventtel kapcsolatos hagyományok, habár az elmúlt évtizedek újkori tradíciói és ünnepei kitaszítani látszanak ezeket.

Végezetül a tanárnő lánya, Kész Réka közreműködésével elénekeltünk néhány régi, középkori éneket.

És hogy valami maradandót is alkossunk, az ebédet követően Molnár Melinda tiszaújhelyi kézműves és csoportja közreműködésével apró ajándékokat készítettünk. Volt itt minden: gipszfestés, gyöngyfűzés és asztaldíszek készítése is. A közös alkotás összehozta szíveinket, lelkileg feltöltve és felkészítve minket a karácsonyra, hogy tiszta szívvel várjuk Jézus Krisztus születését.

Ezúton szeretném megköszönni az előadóknak, hogy ránk szánták idejüket az adventi időszak sürgés-forgásában, valamint minden kedves résztvevőnek, hogy eljöttek, hogy együtt töltsük ezt a csodálatos napot. Remélem, hogy mindenkiben nyomot hagyott a szombati nap, és ezzel az útravalóval indul neki az ünnepeknek és a jövő évnek.

Tóth Olga