Petrenko: egy fillér se került még vissza a Janukovics által eltulajdonított pénzből

2016. december 15., 17:54 , 832. szám

Viktor Janukovics elnöksége idején Ukrajnából mintegy 30-40 milliárd dollárt vittek ki, de máig egyetlen kopijkát sem térítettek vissza ebből az összegből az ukrán költségvetésbe – jelentette ki Pavlo Petrenko igazságügyi miniszter csütörtökön egy, a témával foglalkozó kijevi konferencián, amelyről a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változata számol be.

A tárcavezető elmondta azt is, 1,5 milliárd dollárt fagyasztottak be Janukovics vagyonából különböző bankszámlákon, azonban ezeket a pénzeket lehetetlen a költségvetésbe irányítani a speciális konfiszkációra vonatkozó jogszabályok hiányában. Petrenko hangsúlyozta: a Legfelső Tanácsban immár 12 ízben buktak meg az e tárgyban beterjesztett törvénytervezetek.

A DT emlékeztet, hogy a bíróság korábban lefoglalt három lakóingatlant, két garázst, három vízi közlekedési objektumot, valamint a Mezsigorjei állami rezidenciáról származó értékeket, melyek Viktor Janukovics elmenekült elnök tulajdonát képezték.

Korábban Szerhij Horbatyuk, a Legfőbb Ügyészség különleges nyomozati ügyek főosztályának vezetője közölte, hogy Ukrajnának vissza kell kapnia minden, a Janukovics és társai ellen megindított bűnügyek kapcsán lefoglalt tulajdont, amelyek értéke meghaladja a hárommilliárd hrivnyát.

(zn.ua/Kárpátalja)