IMF: Ukrajna jó eredményeket ért el, de még sok a teendő

2016. december 16., 16:12

Ukrajna jó eredményeket ért el a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelprogramjának végrehajtása során a makrogazdasági stabilizáció terén, még túl is teljesítve a mutatókat a költségvetési elvárások vonatkozásában, azonban még sok a teendő, amihez politikai akarat szükséges – jelentette ki az ukrán pénzügyminisztériumban rendezett kerekasztal-megbeszélésen Jerome Vacher, az IMF állandó ukrajnai képviselője, akit az UNIAN hírügynökség idézett pénteken.

Vacher emlékeztetett, hogy az IMF-fel közösen folytatott program nehéz feltételek mellett kell végrehajtani, beleértve a kelet-ukrajnai konfliktust.

A szakember szerint változatlanul nehéz a költségvetési helyzet Ukrajnában, s dolgozni kell azon, hogy középtávon is biztosítani lehessen az államháztartás stabilitását, miután továbbra is magas az államadósság, illetve az állam által garantált adósság szintje.

Ezen kívül Vacher a nyugdíjreform jelentőségét hangsúlyozta a költségvetési egyensúly fenntartása és a nyugdíjasok életszínvonalának emelése szempontjából.

„Úgy véljük, hogy a középtávú költségvetés nagyon jó eszköz az államháztartás stabilitásának biztosítására és ellenőrzésére. Ez nem csupán az átláthatóság fokozását jelenti, hanem az előrelépés lehetőségét a költségvetési szférában” – összegzett az IMF képviselője.

Az UNIAN emlékeztet, a Nemzetközi Valutaalap november 18-i nyilatkozata legutóbbi ukrajnai missziójának munkáját értékelve rögzíti, hogy az IMF által jóváhagyott reformokon alapuló 2017. évi költségvetés elfogadása az egyik feltétele annak, hogy sikeresen záruljon le a program harmadik felülvizsgálata. Emellett az IMF elvárja Ukrajnától a költségvetési stabilitás fenntartását és a korrupció elleni intézkedések folytatását.

(unian.ua/Kárpátalja)