Vasárnapi üzenet: 2017. január 15.

„Felgerjedt haragjában letördelé Izráelnek minden szarvát; hátravoná jobbkezét az ellenség elől, Jákób ellen pedig mint lángoló tűz emésztett köröskörül.” (JSir 2,1–18)

Amikor történik valamilyen tragédia, jellemző módon óriási kutatómunka indul, hogy kiderítsék, ki vagy mi okozta a bajt. Tanúk százait hallgatják ki, megnézik újra és újra a kamerák felvételeit, a lezuhant repülőgépek fekete dobozaiból kinyernek minden lehetséges információt. Tudni akarjuk, feltétlenül, ismerni akarjuk a nagy tragédiák okát; s ez érthető is, hiszen szeretnénk elkerülni, hogy másodszor is megtörténjen ugyanaz. A felolvasott Ige egy közel 2600 éves tudósítás, amelyből van mit tanulnunk. Jeremiás próféta szeme láttára elpusztul a hazája. Miért történik mindez? Ha elkezdjük olvasni a siralmak könyvét, az első fejezetben kiderül, hogyan: „Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. Volt tisztelői mind lenézik, mert látták gyalázatát.” (JSir 1,8). A bűn megfertőzte ezt a népet és országot. Belopakodott az emberek szívébe és életébe. Mindig apránként történik ez. Először csak egy kis hanyagság, egy pici lustaság, egy kevés közöny. Aztán némi hazugság, egy kevés képmutatás. Végül jönnek egyre-másra a csalások, lopások, paráználkodások és gyilkosságok. Egy idő után ugyanis nem lehet már különbséget tenni kis bűn és nagy bűn között. Jeremiás látta mindezt. Próbált közbelépni, figyelmeztette az embereket, nap mint nap kiállt és hirdette az Igét, a lehetőséget a megtérésre, a bűnbánatra, ennek a pusztító folyamatnak a megállítására. De nem figyeltek rá. Kinevették, sőt, egy időre még el is zárták. Ma is sokszor, sokféleképpen űznek gúnyt az Istenből, az Ő akaratából, az Ő Igéjéből, az egyházból, a lelki vezetőkből és a hívő emberekből. Sokszor elhangzik: túl buták, túl naivak vagyunk. Túl komolyan vesszük a hitünket. Sokkal egyszerűbb volna az emberi észbe, tudományba, pénzbe kapaszkodnunk: erre bátorítanak. Ez történt 2600 éve is. Isten választott népe keveredett más népekkel. Sok dolgot eltanultak, istentelen dolgokat. Egyre közelebb kerültek a hazugságokhoz, és egyre távolabb voltak az Istentől. Az emberek egészen elengedték magukat. Már-már teljesen elhitték, hogy ennek az életmódnak, az istentelenségnek, a hazugságnak soha semmilyen következménye nem lesz. Már-már elhitték, hogy Isten nem is létezik, nem is figyel rájuk, nem is kell számot adniuk a tetteikről. És egyszer csak rá kellett döbbenniük, hogy tévedtek…

Szimkovics Tibor
református lelkipásztor, Rát, Minaj