Németh Zsolt: Ukrajnának biztosítania kell a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati garanciáit

2017. január 26., 10:05

Ukrajnának a nyelvtörvény szabályozásának elfogadása során is biztosítania kell azokat a nyelvhasználati garanciákat, amelyekkel a nemzeti kisebbségek jelenleg rendelkeznek – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése Ukrajnáról folytatott vitáját követően az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

Németh Zsolt hangsúlyozta, a minszki megállapodások alapján a decentralizáció fontos kötelezettsége Ukrajnának, de ennek megvalósítása során figyelembe kell vennie az adott régió etnikai összetételét.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy aggodalomra okot adó tendenciák jelentek meg Ukrajnában az oktatási és ezzel összefüggésben az államnyelvről szóló törvény elfogadása kapcsán. Az etnikai homogenitásra utaló szóhasználattal és javaslatokkal kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy Ukrajnában parlamenti képviselők megtámadták a kisebbségek számára jelenleg széles jogokat biztosító nyelvtörvényt az alkotmánybíróság előtt. A képviselők javaslatainak elfogadása visszalépést jelentene – húzta alá Németh Zsolt.

A magyar delegáció vezetője hangsúlyozta, az Európai Néppárt kiáll Ukrajna területi integritása és teljes önállósága mellett. Fontosnak nevezte a szolidaritás kifejezését, mert véleménye szerint az Európai Unió csak akkor várhat eredményeket Ukrajnától, ha az ukrán közvélemény érzi Európa támogatását.

Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Európának is kötelezettségei vannak Ukrajnával szemben. A társulási és szabadkereskedelmi megállapodás hatályba léptetése és a vízummentes uniós beutazás biztosítása feltételei annak, hogy Ukrajna ki tudja venni részét az európai együttműködésből – hangsúlyozta Németh Zsolt.

(MTI/Kárpátalja)