Őrzők, akik vigyáznak a strázsán

Fennmaradásunk egyik bástyája – erős ostrom előtt?

2017. február 5., 17:56 , 838. szám

Amikor mintegy két évtizeddel ezelőtt első alkalommal jártam be, újságíróként, az általam végtelenül szeretett, nagyra becsült – egyúttal viszont a beolvasztástól is nagyon féltett – felső-Tisza-vidéki magyar közösségeket, Végházak a Tisza mentén címet adtam akkori, róluk írt cikksorozatomnak. Mert ők valóban végházak, végvárak, melyek „bástyái” a magyar templomok, iskolák, óvodák, „végvári vitézeik” a magyar gyülekezetek, az érdekvédelmi szervezeteink tagjai, illetve a tanári karok, „végvári kapitányaik” pedig az érdekvédelmi szervezetek vezetői, a tiszteletesek és a tisztelendők, valamint azok az iskolaigazgatók, akik szívükön viselik tanintézeteik és általában a magyarság ügyét. E „bástyák” egyike a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum, melynek „kapitányával”, Ambrus István iskolaigazgatóval hosszabban beszélgettem „falaik állapotáról”.

– Iskolánk 1999 óta működik, kollégiumunk 120 férőhelyes, de jelenleg 78 kollégista diák lakja, akik mellett ingázó, illetve técsői városi tanulóink is vannak. A 8. és a 9. általános iskolai osztályok befejezése után veszünk fel diákokat. A most folyó tanévet 131 tanulóval kezdtük, oktatásukkal és nevelésükkel pedig 28 pedagógusunk foglalkozik – mutatja be az igazgató a tanintézetet.

– Az utóbbi években hogyan változott a diáklétszám? Hány elsősük és végzősük volt a 2015/2016-os tanévben, hány tanuló kezdte meg tanulmányait önöknél 2016. szeptember 1-jén, és hányan ballagnak majd el 2017 májusában?

– A 2013/2014-es tanévet 96, a 2014/2015-öst 102, a 2015/2016-ost 119, a mostani tanévet pedig 131 diákkal kezdtük meg. Az előző tanévben 21-en, míg a mostaniban 23-an kezdték meg líceumi tanulmányaikat, a múlt esztendőben 37-en fejezték be az iskolát, idén májusban pedig 29-en ballagnak majd. (Összességében tehát örvendetes módon nő a diáklétszám, ami nagyon biztató jel egy szórványvidéken működő magyar tanintézet jövőjére nézve – L. M.)

Mint beszélgetőtársamtól megtudom, jelenleg Kárpátalja hét járása képviselteti magát – tanulóikkal – a líceumban: huszonegyen érkeztek a Rahói, tizenöten a Técsői, huszonöten a Huszti, öten a Nagyszőlősi, nyolcan az Ilosvai, négyen a Munkácsi, hárman pedig az Ungvári járásból, míg ötven diákjuk técsői városi lakos. Ha pedig az egyes településeket is vizsgáljuk, megemlíthetjük, hogy 21-en viskiek, nyolcan terebesfejérpatakiak, négyen gyertyánligetiek, hárman kőrösmezeiek, ketten pedig rahóiak. Jól látható hát, hogy döntő részben a sziget-, illetve a szórványmagyarságból származó fiatalokkal foglalkoznak, akik közül a Huszti és a Rahói járásból érkeztek a legtöbben. Külön érdekesség, hogy nyolc tanulójuk abból az Ilosvai járásból jött, ahol egyáltalán nincs magyar iskola, sem közép-, sem általános, de még elemi sem… S más járásokból is érkeztek olyan diákok, akik csak távolabbi magyar felmenőkkel rendelkeznek. Sajnos, a szórványokban élő, vegyes házasságokban született, illetve csak távolabbi magyar felmenőkkel rendelkező diákok – mint Ambrus István kifejti – elég nehezen beszélik a nyelvünket, a legtöbbjükkel pedig az a baj, hogy nem is értenek magyarul. A tanáraik borzasztóan nehéz helyzetben vannak, mivel őket is fel kell emelni a többi diák szintjére. Ezt némelyikükkel sikerül elérni, némelyikükkel csak részben, de olyan tanulóik is vannak, akik részben sem érik el a többiek szintjét, vagy feladják a dolgot, és hazamennek…

– Maga a líceum viszont szép eredményekkel büszkélkedhet mind a tanulmányi, mind a sportversenyeken – magyarázza az igazgató. – Az előbbiek közül a 2013/2014-es tanévben 29 járási és öt megyei, a következő tanévben 19 járási és 4 megyei, az elmúlt tanévben 25 járási és öt megyei, az ideiben pedig 25 járási helyezést értünk el (a megyei vetélkedők még zajlanak). Nemzeti iskolaként – a bustyaházai ukrán középiskolával holtversenyben – első helyen állunk a Técsői járás oktatási intézményeinek versenyében. És a sport terén is – rendszeres jelleggel – dobogós helyezéseket érünk el. A fiú futballcsapatunk tavaly másodikként, tavalyelőtt pedig elsőként végzett a járási iskolák labdarúgótornáján. Míg a kosárlabdázó lányaink a harmadik helyezést érték el a 2015/2016-os tanév kosárlabdatornáján. Egyébként a sportszakkörök (labdarúgás, kosárlabda, asztalitenisz) mellett tánc-, illetve énekszakkör is várja diákjainkat.

S milyen az iskola felszereltsége? Mint beszélgetőtársam elmondja, 36 számítógéppel (közülük 21 az informatika szaktanteremben működik), egy laptoppal, hat vetítővel és két digitális táblával rendelkeznek. Hat szaktantermük is van: a már említett informatikai mellett magyar nyelv és irodalom, matematika, ukrán nyelv és irodalom, fizika, történelem és idegen nyelv) Magyar nyelvű szemléltetőik is vannak. Felszereléseiket részben pályázatok útján, részben pedig magyarországi testvériskoláik segítségével sikerült beszerezniük. Testvériskolai kapcsolatban állnak ugyanis a Nyíregyházai Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziummal, a Baktalórántházai Vay Ádám Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Gimnáziummal, a Nagykőrösi Arany János Református Gimnáziummal, valamint a Jászberényi Lehel Vezér Gimnáziummal. Testvériskolai kapcsolataik cserediákprogramokban, közös kirándulásokban, eszköztámogatásokban realizálódnak.

– Egyházi iskoláról lévén szó, miként foglalkoznak diákjaik lelki, keresztyén/keresztény nevelésével?

– Egyháztörténeti, bibliaismereti, illetve keresztény erkölcstan órákat is tartunk a diákjainknak, akik emellett református, római katolikus és görögkatolikus hittanórákra is járnak, felekezeti hovatartozásuk szerint. Református tanintézetként pedig megünnepeljük az összes református egyházi ünnepet is.

– Tartanak-e az asszimilációtól, attól az új törvénytervezettől, mely homályosan fogalmazva, csak ott tenné lehetővé a nemzetiségi nyelvű oktatást, ahol nagyobb számban él az adott nemzetiség, de nincs meghatározva ez a szám?

– Ahogy a többi magyar tannyelvű oktatási intézmény, úgy mi is tartunk az új törvénytervezettől, hiszen az a mi intézményünk megszűnését is jelentené, hisz’ köztudott, hogy a szórványban egy településen sem él nagyobb számban a magyarság.

Mit fűzhet hozzá mindehhez az újságíró? A kárpátaljai magyarság ostromlott vár, melynek a sziget- és szórványmagyarság a külső vára, így elsőként belé csapódnának be az ellenséges ágyúgolyók. Ezért kell erősítenünk bástyáit. És akárcsak Nándorfehérvár védőinek 1456-ban, úgy nekünk is óriási szükségünk van a felmentő seregre – egy erős, és az érdekünkben a sarkára álló anyaországra.

Lajos Mihály