Trump felhívta Porosenkót

2017. február 6., 15:56 , 839. szám

Washington azon fog dolgozni Kijevvel, Moszkvával és a kelet-ukrajnai konfliktusban érintett felekkel, hogy helyreállítsák a békét az ukrán–orosz határon – közölte Donald Trump amerikai elnök szombaton a Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során.

Az ukrán elnök szóvivője arról számolt be, hogy a két elnök megvitatta a két ország közötti stratégiai partnerség megerősítését, a Donyec-medencei helyzet politikai úton történő rendezését, tárgyaltak a bevándorlási problémáról Európában, a líbiai helyzetről, a májusi G7 találkozóról Olaszországban és kifejezték mély aggodalmukat az utóbbi napokban fokozódó harcok miatt a donyecki szakadárok és az ukrán erők között.

„Együtt fogunk működni Ukrajnával, Oroszországgal és más államokkal is annak érdekében, hogy helyreállítsuk a békét” – olvasható Donald Trumpnak a Fehér Ház által kiadott közleményében.

A közleményben továbbá az is szerepel, hogy az egyébként jó hangulatú telefonbeszélgetésen a két államfő között felvetődött egy mihamarabbi személyes találkozó lehetősége is.

Porosenko sajtószolgálata úgy nyilatkozott, hogy az ukrán államfő megköszönte Donald Trump eddigi segítéségét, az amerikai elnök pedig közölte, hogy továbbra is számíthat Ukrajna az Egyesült Államok támogatására. Nagy figyelmet fordítottak a donbászi helyzetre, és a béke mihamarabbi megteremtésére fognak törekedni politikai és diplomáciai eszközök bevetésével.

(RIA Novosztyi/hirado.hu/Kárpátalja)