Esélyt adnak a Mentőcsomag a kisebbségek számára programnak

2017. február 8., 15:21

Az Európai Bíróság múlt pénteken hibás döntésként értékelte az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a német Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága szervezetek közös, kisebbségvédelmi kezdeményezésének, a Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért program Európai Bizottság általi elutasítását.

A kezdeményezést még 2011-ben indították a bevezetőben említett szervezetek azzal a céllal, hogy az Európai Unió egyezményes, nemzetközi jogszabályokkal segítse az európai országokban élő nemzeti kisebbségek érdekének érvényesítését. A program 15 pontban javasol lépéseket, amelyek elősegíthetik a kisebbségek oktatási, nyelvi, kulturális helyzetét a „gazdaországban”. A pontokban felsorolt intézkedések a leírtak mellett támogatnák az érintett nemzetek saját nyelvű médiajelenlétét, biztosítanának egyfajta jogérvényesítést a diszkriminációval szemben, támogatáspolitikát a kisebbségeknek, valamint jelenlétet a kisebbségek számára az európai parlamentben. A 15 pont foganatosítására a megjelölt szervezeteknek sikerült az egymillió aláírást összegyűjteniük, ám ennek ellenére az Európai Bizottság 2013-ban elutasította azt, hivatkozva arra, hogy a megjelölt feladatok a bizottság jogalkotási hatáskörén kívülre esnek.

Az elutasítás után négy évvel, idén február harmadikán a már említett bizottság hibásnak ítélte a bizottság akkori döntését, így most lehetőség nyílik a 15 pont érvényesítésére.

„Ez az őshonos nemzeti kisebbségek győzelmének a napja Európában. Bár ez még korántsem az utazásunk vége, azonban egy roppant fontos győzelem. A bíróság döntése kötelezni fogja az Európai Bizottságot arra, hogy vegye nagyon komolyan az európai kisebbségeket. A szolidaritás és a jól felkészült munka meghozta gyümölcsét – jelentette ki Vincze Lóránt, a FUEN elnöke a döntéssel kapcsolatban.

Frank de Boer, a FUEN tanácsadója megjegyezte, hogy a döntés azt bizonyítja, hogy az európai kisebbségeknek joguk van harcolni az elutasítás ellen bírósági szinten. Mint fogalmazott, az Európai Bizottság úgy hozta meg a döntését, hogy nem tanulmányozta át kellő részletességgel a kezdeményezést, így most kénytelen visszavonni a döntését és „újra elvégeznie a házi feladatot”.

A bírói döntés értelmében a bizottság nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy mélyen részletezze, miért nem találta működőképesnek a kezdeményezést.

rsz