Üdvözölték a Minoritiy SafePack erdélyi kezdeményezői a számukra kedvező luxemburgi ítéletet

2017. február 8., 11:51 , 839. szám

Üdvözölték a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés erdélyi beterjesztői az Európai Unió luxemburgi bíróságán múlt pénteken hozott ítéletet, mely a kisebbségvédelmi kezdeményezés bejegyzésére kötelezi az Európai Bizottságot.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte, hogy az Európai Unió megértette: nem különleges bánásmódot kérnek az őshonos európai nemzeti közösségek, hanem annak elismerését, hogy teljes értékű tagjai a társadalomnak, Európának. „Bármilyen döntés is született volna a mai nap, nekünk tovább kell haladni azon az úton, amelyen (...) partnereinkkel elindultunk” – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.

Vincze Loránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) erdélyi elnöke úgy vélekedett, hogy győztek az európai nemzeti közösségek. „Még nem érkeztünk el utunk végéhez, de jelentős szakaszgyőzelmet arattunk. Az ítélet arra kényszeríti az Európai Bizottságot, hogy érdemben foglalkozzon az európai kisebbségek beadványával. A kisebbségi összefogás és az alaposan előkészített szakmai munka meghozta gyümölcsét” – idézte kijelentését a hírlevél.

Az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által kidolgozott Minority Safepack elnevezésű javaslatcsomag nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasolt intézkedéseket az EU-nak.

A kezdeményezés bejegyzését elutasító európai bizottsági határozat elleni perbe Magyarország a kezdeményezők oldalán, Szlovákia, Görögország és Románia az EB oldalán lépett be.

(MTI/Kárpátalja)