ATO: mindkét fél bevet tiltott fegyvereket

2017. február 15., 11:41 , 840. szám

Valamelyest alábbhagytak a harcok a kelet-ukrajnai terrorellenes művelet (ATO) övezetében az elmúlt héten, de lapzártánkkor még csak körvonalazódik egy újabb tűzszüneti megállapodás lehetősége. Miközben folynak a tárgyalások, a szemben álló felek egymást vádolják a tűzszünet és a minszki megállapodások megsértésével.

Kijev egyértelműen Oroszországot és a szakadárokat teszi felelőssé a január 29., a harcok kiújulása óta a Donyeck megyei Avgyijivkát és néhány környező települést ért súlyos tüzérségi csapásokért. Petro Porosenko ukrán elnök február tizedikén visszautasította Moszkvának azokat a kísérleteit, hogy megossza a felelősséget az erőszak kiújulásáért. Jelezte, Ukrajna bizonyítani tudja, hogy az Avgyijivka elleni tüzérségi támadásokat az oroszbarát fegyveresek intézték. Szavai szerint a terrorellenes műveletben részt vevő kormányerők védekezni kényszerültek. Korábban Porosenko közölte, hogy január 29. óta 15 ukrán katona, valamint a mentőalakulatok egy tagja vesztette életét az összecsapásokban.

A minap viszont az Oroszországi Föderáció Nyomozóbizottsága bejelentette, bizonyítékokkal rendelkeznek arra nézvést, hogy Ukrajna a legutóbbi szakadár támadás visszaverése során Tocska–U rövid hatótávolságú harcászati rakétákat vetett be Luhanszk megyei települések ellen. Arról ugyanakkor nem szól a tájékoztatás, hogy mikor vetette be a szóban forgó fegyverrendszert az ukrán hadsereg.

Mintegy válaszul a kölcsönös vádakra Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ukrajnai Speciális Monitoring Missziójának (OSCE SMM) helyettes vezetője múlt pénteki kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Donyec-medencei konfliktusban mindkét fél bevet tiltott fegyvereket, megsértve ezzel a korábbi megállapodásokat.

„Amíg a fegyver könnyen hozzáférhető, használni fogják. A felek azt mondják, teljesítették a minszki megállapodások szerinti kötelezettségeiket, kivonták a tiltott fegyvereket a biztonsági övezetből, azonban ez nyilvánvalóan nincs így” – közölte Hug.

„Megfigyelőink a frontvonal teljes hosszában, annak mindkét oldalán rögzítették ezt a fegyverzetet. Csupán az elmúlt hét során 106 egységnyi, a fegyverzet-visszavonási határvonalak megsértésével elhelyezett tiltott fegyvert rögzítettünk, többek között rakéta-sorozatvetőket” – tette hozzá.

Az OSCE SMM képviselője szerint mindkét fél továbbra is bevet tiltott fegyvereket, és felelősséggel tartozik a békés lakosok haláláért. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az előző egy hét során nyolc civil vesztette életét a terrorellenes művelet övezetében. Az OSCE SMM további harminc polgári személy sérülését erősítette meg.

Korábban Hug arról beszélt, hogy a szemben álló felek között igen nagyfokú a bizalmatlanság, ami akadályozza a megállapodást a stabil fegyvernyugvásról. Hozzátette: függetlenül attól, hogy ki provokálja ki a harcok kiújulását, mindkét fél megsérti a tűzszünetet, amivel veszélynek teszik ki a lakosságot.

Érdekes adalékkal szolgál a kelet-ukrajnai konfliktus ukrajnai lakossági megítéléséhez a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) által a Detektor Média civil szervezet megbízásából végzett felmérés. Az eredményekből kitűnik, a megkérdezettek 65,5%-a szerint azért folytatódik a háború a Donyec-medencében, mert ez előnyös az ukrán kormány és az oligarchák számára, s 15,9%-uk van ezzel ellentétes véleményen. Ugyanakkor az ukránok 70,7%-a úgy tartja, hogy a háború a Donyec-medencében azért folytatódik, mert Oroszország nem vonja ki a csapatait. Ezzel a válaszadók 15,8% nem ért egyet.

Azzal az állítással, hogy Oroszország, valamint a „DNR” és az „LNR” (a kelet-ukrajnai el nem ismert szakadár államképződmények – a szerk.) céltudatosan sértik meg a tűzszünetet és akadályozzák a minszki folyamatot, az ukránok 66,4%-a ért egyet, 15,5% viszont nem gondolja így. Az ukrán kormányt a válaszadók 38,8%-a vádolja ezzel. Ugyanakkor a megkérdezettek 39,6%-a nem ért egyet azzal, hogy a minszki folyamatot Kijev akadályozná.

(unian.ua/rbc.ua/pravda.com.ua/szcs)