Százmillió forinttal támogatja a kormány a határon túli ifjúsági közösségeket

2017. február 15., 19:55

Százmillió forinttal támogatja a kormány a külhoni ifjúsági közösségeket. A határon túli civil szervezetek és egyházi jogi személyek március 18-ig kérhetik ifjúsági programjaik támogatását – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár február 15-én Budapesten.

A politikus a programot ismertetve kiemelte: a pályázatra a legkülönfélébb tevékenységet végző szervezetek jelentkezhetnek kulturális, hagyományőrző, közösségi programokkal.

A jelentkezés feltétele, hogy a szervezetek tevékenységének célcsoportja a 15 és 29 év közötti korosztály legyen.

A vissza nem térítendő támogatás 600 ezer forinttól 2 millió forintig terjedhet, az önrész nem feltétel.

Az államtitkár szólt arról, hogy a program célja a határon túli magyarság szülőföldön maradásának támogatása. Szeretnék erősíteni a fiatalok magyarságtudatát, hogy anyanyelvükkel együtt megőrizzék és később továbbadják azt a következő generációknak.

Elhangzott, hogy a programot 2016-ban hirdették meg először. A tavalyi felhívásra 291 pályázat érkezett, és 88-at támogattak az akkori, 50 millió forintos keretből.

A legtöbb, 176 pályázat Erdélyből érkezett. A támogatott programok között volt például a bátorkeszi református ifjúsági tábor, Madéfalva tánccsoportja, cserkésztáborok és egy vajdasági karrierépítő tábor.

A pályázati kiírás megtalálható a Bethlen Gábor Alap honlapján, a bgazrt.hu oldalon.

(kormany.hu/VV)