Tanulmányi kirándulás Magyarországra

2017. február 20., 13:57

Közel 50 személynek volt lehetősége 2017. február 18-19-én Magyarországra utazni szakmai tanulmányi kirándulásra a GULÁG-GUPVI emlékév kapcsán. A program a GULÁG-GUPVI Emlékbizottság, Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében valósult meg a Főiskola történész hallgatói, oktatói és munkatársai részvételével.

A kétnapos program alatt a társaság ellátogathatott az 1996 óta emlékhelyként szolgáló Recski Nemzeti Emlékparkba, ahol 1950–1953 között a település melletti kőbánya közelében működött az a kényszermunkatábor, mely a kor egyik leghírhedtebb integráló- és munkatábora volt.

Ezután a budapesti Memento Park szabadtéri múzeum megtekintésére került sor, mely a kommunista időszak emlékeinek bemutatása céljából épült. A résztvevők számára az ott töltött délután kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen azt a 42 köztéri szobrot láthatták a szocializmus éveiből, melyeket az 1989–90-es politikai rendszerváltást követően eltávolítottak Budapest utcáiról. A helyszín nemcsak bemutatta Budapest szovjet időbeli emlékműveit, de azok együttes áttekintésével átérezhető volt az is, hogy milyen módon valósult meg a kommunista ideológia Magyarországon a köztereken.

A túra utolsó állomása az Andrássy út 60. szám alatt található Terror Háza Múzeum volt, mely a XX. századi diktatúrák rettegett kihallgató, vallató és kínzó épülete volt. 2002-től emlékeztet a múlt század áldozataira múzeumként, amely termeinek hangulata, berendezési tárgyai által minden részletre kiterjedő pontossággal mutatja be a magyarországi szovjet önkényuralom gépezetét, terrorját.

A kétnapos program felejthetetlen volt, mert az emlékhelyek és a múzeumok kézzel fogható bizonyítékokkal szolgáltak az elmúlt kor szörnyűségeiről.

Dancs Krisztina,

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola,
Felnőttképzési Központ