Modern táncszínházi előadás a málenykij robot borzalmairól

A Duna Művészegyüttes és az Aranykert Egyesület a Gulág–Gupvi-táborok rabjainak, a málenykij robot során szenvedett áldozatoknak állított emléket a Mementó! című táncszínházi előadásával, melyet a január 27-i budapesti premier után a KMKSZ szervezésében február 18-án a kárpátaljai közönség is láthatott Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Filharmónia színpadán.

A szervezők nevében Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a nagyszámú közönséget, majd a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, az előadás rendező-koreográfusa, Juhász Zsolt elmondta, hogy tizenhárom előadásból álló fellépéssorozat keretében hozhatták el a produkciót Ungvárra. Maga a táncszínházi előadás az Aranykert Egyesület és a Gulág–Gupvi Emlékbizottság kezdeményezésére jött létre, hogy minél több néző találkozzon egy, a Gulág áldozatairól megemlékező művészi megfogalmazású előadással. A magyar kormány által 2015-re meghirdetett emlékévet meg kellett hosszabbítani 2017 februárjáig, hogy kellő mélységben kibeszélhessük ezt az évtizedekig elhallgatott nemzeti tragédiát. Ez alatt az időszak alatt nagyon sok könyv, kiadvány jelent meg, képzőművészeti alkotások sora. Viszont korábban táncelőadás a Gulágról nem készült, ez egy rendhagyó dolog. „Azért kértek fel minket, a Duna Művészegyüttest, mert azt gondolták, hogy az a színházvilág, amit mi képviselünk, az kellőképpen magyar, kellőképpen olyan belsővel rendelkezik, ami ehhez a témához kapcsolódik. Mi alapvetően a magyar néptánchagyományok ápolásából kiindulva szoktunk létrehozni színházi előadásokat (…) Most is megjelennek a néptánchagyományok a színpadon, csak egy átértelmezett formában, a témát kiszolgálva. Én azt gondolom, hogy ettől lesz igazi magyar táncszínház, hogy a mi felismerhető mozgáskultúránkból és zenei kultúránkból hoztunk létre egy nagyon modern, kortárs színházi előadást” – mondta el Juhász Zsolt.

Az alkotók által mozgó emlékműnek nevezett előadás a Gulág-munkatáborok lakóinak kiszolgáltatottságát, megalázottságát, valamint az átélt borzalmak és a kényszermunka tudatmódosító hatására megjelenő víziókat, a haza utáni vágyakozás pillanatait mutatja be egy, a magyar néptánc elemeiből táplálkozó kortárs és modern elemeket is tartalmazó táncelőadásban. Állapotrajz, mely a fogvatartottak megnyomorított belső világát tárja a néző elé, mindezt autentikus és világzenei elemeket is tartalmazó magyar népzenével átitatva. Mindehhez a zenét Szokolai „Dongó” Balázs, valamint Burány Béla írta, a jelmezeket és a díszletet Túri Erzsébet tervezte. Az alkotók célja megvalósult az ungvári előadás során, sikerült erősíteniük kollektív emlékezetünket a közös katarzis által.

Az előadás után Juhász Zsolt tudósítónknak elmondta: „Én egy közösségi szenvedésmítoszt szerettem volna létrehozni, hiszen az áldozatok is egy közösséget alkotnak, de velük együtt mi is, akik visszagondolunk erre a nehéz korszakra. Bár ugyanazt a fájdalmat nem tudjuk átérezni, mint akik ott voltak, de azt gondolom, ha nagyon a mélyére gondol az ember, hogy mi is történt akkor, talán hasonló mélységekig el tud jutni. Tulajdonképen a mi fájdalmunkat is szerettem volna megfogalmazni az előadásban, és ezáltal azt a hitet és reményt is, hogy ez soha többé nem fog előfordulni a világtörténelem folyamán. Nem fognak embereket lágerekbe és kényszermunkatáborokba zárni. Azt, hogy a kárpátaljai közönség fogékonyabb erre a témára, most a végén éreztem meg a tapsból, meg a nézői reakciókból.”

Badó Zsolt